Anyám valódi öröksége

Anyám valódi öröksége

Berendi Zsuzsa emlékére (1950. 01. 31. – 2016. 02. 18.) Anyám halála megmutatta, hogy aki van, aki bennünk/általunk tényleg él és uralkodik, milyen borzasztóan szépséges. Testének levetése nélkül nem tudtam elképzelni ily gyönyörűséget. Hogy a töredékes, olykor...
Az anyától az Isteni Anyáig

Az anyától az Isteni Anyáig

Berendi Zsuzsanna emlékére.   holnap lesz kilenc éve, hogy itthagyott minket Anyám, december 5-én szállították kórházba, és azóta ez az időszak kitüntetett jelentőséggel bír számomra, melynek a február 18-a a csúcspontja. Minden évben ebben a közel két és fél...
Házasság hete

Házasság hete

    mélyen elkötelezetten házasságpárti vagyok és válásellenes, felnőtt életünk ott kezdődik, mikor is ismerve önmagunk, az igényeink felelősségteljes döntést tudunk hozni egy másik ember mellett. Ám a házasság mégis rettentő kihívások elé állít, ugyanis míg...
Réka világra hozta Milánt, Lilith meg Rékát

Réka világra hozta Milánt, Lilith meg Rékát

    ahogy azt már sokféleképpen leírtam, Lilith nem emberi minőség, ő sokkal inkább a minket megtartó alapzat, mely lehetőséget ad megjelenni. Ám mégis rendkívüli módon érezhető hatása a személyben is. Lilith-tel kapcsolatban ellenállni lehet vagy odaadni...
Lilith szexusa

Lilith szexusa

    Újra nyomatékosítanom kell, lilithségünk nem emberi jellegünk, minősége még csak nem is női. Ha femininsége hangsúlyosabb, az azért van, mert a későbbiekben, amikor már felállította szomorú-szépséges díszleteit e látszatvilág, sokkal inkább a női...
Lilith autóvezető iskolája

Lilith autóvezető iskolája

    Mióta olcsó gurucskák kiárusították az Igazságot – és két kattintással végtelen mennyiségű tanítást hallgathatunk, olvashatunk – egyre több életben jelenik meg a szabadulás vágya a káprázatból, mert mindez ma divatos, jól hangzik. Innen is...
Lilith egyedül a szerelmes embert viseli el

Lilith egyedül a szerelmes embert viseli el

borítókép: Kailash-hegy   Az már a legendákat szövögető ember volt, aki Lilith-hez női minőséget rendelt, pedig ez az esszencia nem is tud még a nemekről. Ahogy írtam, ugyanúgy bővelkedhet belőle egy férfi, és szűkölködhet a nő is. Világunkban úgy tűnik, hiába...
Lilith Ádám és Éva nászára tör

Lilith Ádám és Éva nászára tör

borítókép: Ádám 2.0 (2023, 84*84cm)     Lilith radikálisan egy éve érkezett az életembe, az Éva 2.0 című kötetem megjelenése környékén. Akkor, amikor éppen elégülten hátradőltem, és azt hittem, végre leszüretelhetem a gyümölcsöket. Ragyogó, friss szerelem...