A mellettem lévő férfiak korábbi vagy párhuzamosan tartó kapcsolatai nőkkel mindig is sokkal jobban érdekeltek, mint a sima lánybarátságaim. A szeretett férfi érzéseit lemásolva, átéltem azt, milyen érzés lehet nőbe szerelmesnek lenni. Mivel heteroszexuális beállítottságú vagyok, így a saját nememmel való testi-lelki  eggyé válás számomra  kimaradt. Örök hiányérzet ez, hisz a teljesség felét így meg nem érinthetem, meg nem ízlelhetem, így igazán meg sem ismerhetem.

274314681_921021921929320_1528926699541619416_nE  női csoporttal nagyon elfogult vagyok, csukott szemmel, a férfi ízlésében és választásában megbízva, zuhanok bele lényükbe, remélve azt, hogy szíves lesz a fogadtatás..

Ám hiába múltak el az évek, nem tanultam, hisz már tudnom kéne, óvatosan a nőkkel, hisz elsősorban nem a férfi, hanem a női elutasítástól sérültem sokat. Hisz még mindig naivan azt hittem, annak a ténye, hogy ugyanazt férfit szeretjük, szövetségünk alapja lehet.

Ám a legtöbb nő még mindig birtokolni akarta a férfit,  megjelenésem figyelmen kívül hagyta, sőt közeledésemre el is zárkózott. S noha eztán én is egy időre beálltam  az önmagukat védők közé, mint itt szinte lassan mindannyian a szerelemben átélt traumáink miatt, ám  egyszer csak szörnyen ráuntam a kínjaimra és a legnagyobb női ellenállás idején is a feléjük való közeledést választottam.

 

A legutóbbi nagy gondolati zarándokutamon egészen a Szentföldig jutottam, s ott felnéztem az égre, észrevettem, hogy a betlehemi csillag minden éjjel, sőt napközben is világít. Csak követnem kellett a fénysávot, melyet rám rajzolt, és áthaladni az összes fájdalmon, elutasításon,  és végre felfedezni, a női szívek előtt becsapódott ajtók nem is léteznek. Mind csak káprázat.

DSC_0872 (4)Szétnézve itt a tájon rájöttem, már rég nem hiszek semmilyen kívülről jövő megváltástörténetben, így eldöntöttem, a biztonság kedvéért akkor most gyorsan megváltom önmagam. És ennek örömére elszívtam magammal, mint a rám nézve  legveszélyesebb nővel egy békepipát.

(biztonság kedvéért megváltja önmagát = nel caso in cui sarò io stessa a redimermi = för säkerhets skull frälsar jag mig själv)

DSC_0872 (3)