Aztán rendesen beindult az év..kiderült, hogy

az előre az visszafelé van.
Micsoda irány ez! A lazacok után kell csak menni, pont ellentétesen, mint ahogy az ismert minta mutat. Az előre az visszafelé van, a lazacok visszaúsznak oda, ahonnan egykor elindultak.

Végül is hálás lehetek ennek a sok borsószemnek, soha egyetlen ponton sem hagytak megnyugodni. Folyton nyomnak, hiába a sok dunyha, az érzékenység ellen nincs gyógyír. Főztem is belőlük levest. Még Andy Warhol is jóllakott.

Ha szobor lennék, ilyen lennék.

Ne nézz a napba!
Megsokszorozva önmagam hátat fordítok hát neki is.

Szép csendben várakozik. De most már legalább tudja, hogy mire vár. /Gustav Klimt Beethoven Frieze festménye nyomán/

Önarckép 2015 tavasz
..és most ennyi maradt belőle, gondolata csupán a…

Térkép házassághoz
Ez már bizony nem az előszoba. Találkozzunk a ház mögött.

Hajrá csajok! Versenyülés (versenyfutás helyett)

Találkozzunk itt, ahol a part szakad.
Térkép szakítás utánra, újrakezdőknek is. Ha nem ér össze két víz, akkor keletkezik egy út közöttük, aggodalomra semmi ok. Ez az utacska egészen a cédrusig visz el, amelyet időről-időre meg kell látogatni, különben elszárad. Gyere, szálljunk ki a vízből, és induljunk el.