úgy hiszem, semmi sem mutatja meg jobban, hogy a vaskor legmélye felé közeledünk – nem, még nem hiszem, hogy ez a vég – mint az emberi kapcsolataink állapota. Soha sehol annyi hazugságot, átverés, mismásolást, takargatást, nem-szeretetet nem élek át, mint férfi és nő között. (gondolom, ugyanez megy a homoszexuális kapcsolatokban is, szóval ez nem gender függő téma, csak arról nincs tapasztalatom)
Jó pár éve – mint kísérleti nyúl – a piacra dobtam magam. Még van egy takaros, leginkább angdrogün jellegű formám, öregszem, de még nem pusztulok látványosan, kedves az arcom, a látványon túlit kutató a szemem, finom az ölelésem, érzéki az önátadásom. Szóval van egy viszonylagos jó csomagolásom így ötvenéves nőként is.
Mindemellett mióta befejeztem az egyetemet, folyamatosan művelem magam, tehát még az intellektusom is tartja magát.
Ám ami a legnagyobb büszkeségem, nem zártam be a szívem, és ha a világ összetöri is azt, akkor tudom, ez még nem az igazi szív, csak egy azt elfedő burok, tehát megköszönöm neki, amit tett.
Szabad szerelmű kapcsolati bázis tart, ahonnan csillagtúrázgatok, és semmi garancia nincs arra, hogy ez örökké így marad, szóval folyamatos kockázatot vállalok. Igen, noha személyes szintén igazán leamortizáltuk egymást a huszonnyolc év alatt a férjemmel, de a minket összekapcsoló szerelmet – mely nem is tud a szexusról – ez nem érintette.
Az életben engem már csak két dolog érdekel, a szerelem és a művészet, az utóbbira azért van szükségem, hogy elviseljem a szerelem okozta sebesüléseket. A festés az a hely, ahol meghallgatnak, és ahol lemosom a történetekről a gyalázatot.
A királynő lelép, 2024, 84*84cm
Meggyőződésem, hogy az isten, az önvaló felé tett kutatásom egyetlen eszköze a szerelem, és ugyanazzal a szívvel szeretem az istent, mint a férfit is, szóval nem teszek különbséget.
Ugyanazzal a nyíltsággal, ártatlansággal, fedetlenséggel zuhanok bele a férfi karjaiba, mint a tanítóm szavai közé, aki a valóság, az isteni felé mutat, és természetesen, míg a tanító megtart, addig a férfi karok között elmondhatatlan sokat szenvedek.
És miért, mert az emberek 99%-a hazugságban, önámításban, takarásban él, és noha szerelmes hevületben a mindent állítják magukról, de hamar kiderül, 99%-ban hazug, megcsaló, elhallgató, a másikat semmibe vevő kapcsolatokban élnek, amit házasságnak, párkapcsolatnak neveznek. Magamból kiindulva azt gondolom, hogy a szavuknak súlya van, és holnap nem leszek letagadva a feleség előtt. De le leszek, 99%-ban igen, még a magukat legszellemibb, legművészibbek között is. Itt tartunk 2024 novemberében, a vaskor kapujában, ahova még “elküldtek” pár ilyen őrült, meztelen, önmagát teljességében felvállaló lényt, mint én, hogy itt se “hunyjon ki egészen a fény”.
Számomra az a férfi, aki miután megnyitja magát egy új nő előtt és utána képes másnap ugyanonnan folytatni, mint azelőtt, hogy engem megismert, és azzal hiteget, majd, majd, legyél türelmes, még csak most ismertelek meg, sajnos nem sokat ér. Egyből kötelességünk lenne felfedni magunkat otthon az asszony előtt, mert egy percnyi elhallgatás, hazugság is óriási bűn. Természetesen tudom, miért is mondana el a legtöbb férfi, hisz szerelmes hevülete csak pillanatnyi tudatzavar volt és “alsó csakrás” fellángolás, persze, hogy tudom. Ám ez az ő története, amivel majd ő számol el.
Én az egészet adom egyből, az egész szívem, nem gondolkozom, nem méregetek, nem féltem magam, mert ha teljesen odaadom magam, akkor kiderül, micsoda végtelen mélység lakozik bennem amögött, amit odaadtam, és amiről nem is tudtam, hogy létezik..