Lilith Ádám és Éva nászára tör

borítókép: Ádám 2.0 (2023, 84*84cm)

 

 

Lilith radikálisan egy éve érkezett az életembe, az Éva 2.0 című kötetem megjelenése környékén. Akkor, amikor éppen elégülten hátradőltem, és azt hittem, végre leszüretelhetem a gyümölcsöket. Ragyogó, friss szerelem kezdetén voltam, az új férfiben Ádám 2.0-t, az évás könyv zárófestményét véltem felismerni. Határozott pontot tettem a a keresésem végére. S elhitettem magammal, megtaláltam azt, akire vágytam. Meg is találtam Éva párját, ez igaz, csak hát a történet egyáltalán nem állt meg Évánál, de ezt akkor még nem tudtam.

 

 

 

 

 

Lilith semmit sem visel nehezebben, mint az önelégült, magabiztos éneket, a trónon pöffeszkedő személyeket, akik boldogsággal cicomázzák magukat. Lilith tudja, hogy a világi boldogság csak egy tünékeny állapot, s elszakíthatatlan szövetségben él rettentő szerelmével a szenvedéssel, a bánattal. Három nap boldogságot adott nekem, ahonnan még mielőtt landoltam volna egy békés kis helyen, kitépett gyorsan.

 

 

 

 

Nem engem akart szétzilálni, hanem az engem elfedő állapotokat, és mivel a boldogsághoz ragaszkodtam a leginkább, alapos munkába kezdett, s mint rám nőtt vakolatot, elkezdte átvilágítani az egyes örömrétegeket, melyeknek semmi köze sem volt holmi valódi, elmúlhatatlan boldogsághoz, éppen csak a személy védőburka volt. Sikítottam, ordítottam, mert fájt, és nem azért, mert annyira ragaszkodnék a fájdalomhoz, mint ahogyan hangoztatta sokszor a világ. Aztán ahogy végzett rajtam az örömmel és a gyönyörrel, szenvedésem szétvilágításába kezdett, ott még akkurátusabb volt. Mert kiderült, azért viseltem ennyi kínlódó réteget magamon, mert azt hittem, a kiszabadulás a valótlanságból záloga a szenvedés, és nem és nem szenvedtem eleget.

 

 

 

 

Lilith, aki én vagyok minden én mögött, a lélegzetemnél is közelebb, belülről, felülről, kerülve mindenféle világi terápiát lényegében egy központ nélküli, meghatározhatatlan pontból elkezdte széjjelvilágítani a lényemet. Lilith nem kalapáccsal és vésővel, hanem fénnyel dolgozott, mely minden valótlanságom hatalmára tört. Munkája a látható világban pedig e szerelmi találkozásban manifesztálódott. Egyszerre gyűlöltem és imádtam a férfit, Éva 2.0 könyvem végső festményét, akinek vázlatát már jó pár hónappal azelőtt elkészítettem, hogy a férfi testet öltött volna a világban.

 

 

 

 

Ez idő tájt fogtam fel, milyen mérhetetlen súlya is van annak, amit festek, mert az fog megtörténni, ami megjelenik a selymen. Ádám nem tehet semmiről, hisz én teremtettem, csak a sorsa szerint járt el, és alapzatáig rombolta le a női lényemet, Évát.
A világ, a szeretteim az első hónap után menekülésre késztettek, a férjem már mikor leszállt a repülőm és megérkeztem az új találkozás hírével, óva intett a történettől, pedig tiszta szívéből ő is ünnepli a szerelmet. Sőt maga “Ádám 2.0” sem értette, miért nem menekülök, hisz ő is sejtette, lényem és a szerelmem elárulása miatt érkezett. Nem tehetett róla, a férfi, a patriarchátus ereje manifesztálódott benne.

Ám kár bárkit is okolni, senki sem hibás semmiért, vagyis ha valaki, hát Lilith, valódiságom manifesztátuma e jelenségvilágban.
Lilithnek egyetlen célja volt, hogy egyszerű legyek, hogy én legyek, hogy ne takarjam el magam a világ ellentétpárjaival, és, hogy minél gyorsabban és közvetlenebbül önmagamhoz érjek.

És tegnap ahogy végre egy év után le mertem ülni elé, és szemébe néztem, mely pirosan villogott a sötétben, megmutatta, hogy három szívem van, de azon kívül semmi másom.