(most festem a negyedik Arunácsalás festményt, erről jutott eszembe Ramana és a hegy Szerelme)
Divatos ma az elengedés fogalma. Én meg maradok ódivatú, most már úgy tűnik.
Miért is kell a Szerelmet elengedni, az időtlent, a forma nélkülit, akinek az az ismérve, hogy emberi testben élve csak és kizárólag egy formán keresztül ismerjük fel? Ilyen balgaság is csak ennek a világnak juthat az eszébe?
Ez az emberi élet legnagyobb kiszolgáltatottsága, hogy istenhez, az önvalóhoz egy másik forma kell, akin őt felcsillanni látjuk. Ha még egy Ramana Maharshi sem jutott ezen túl, és szüksége volt az Arunácsala hegyre, akkor mi miért is reméljük a forma nélküli Szerelmet? Ha még Buddhának is ott volt a bódhi fája a végére..

 

Az Arunácsala keresztmetszeti képe. 2022, 84*84cm

 

 

 

Elengedni egy érzést lehet, egy helyzetet, de a Szerelmet – ami, mint idegen vendége egy ismeretlen világnak két szív között jelenik meg – lehetetlen. A Szerelembe csak belezuhanni lehet, kimászni onnan sosem, aki pedig ki tud mászni, az nem szerelmes volt. Annak jövő-menő, vágyakkal felcicomázott érzései voltak, amelyek változhatnak.

Háromszor voltam igazán szerelmes eddig ebben az életben, vagyis vagyok a mai napig. Emiatt is tartom magam poliamornak. Háromszor éltem át a csodát emberi testben, hogy egy másik alakon keresztül felcsillant számomra önnön valódiságom.
És Ramana Maharshi – miután megérkezett az Arunácsalához, Szerelme tárgyához – sem hagyta ott a hegyet. Onnantól ő is istenítette, imádta a formát is. Pedig azért számára is hozott egy-pár akadályt, amikor hónapokon át a közelében az egyik templom pincéjében a lábáról majdnem leették az élősködők a húst. De nem törődött ezzel, mert szerelmes volt.

Az én történetem más, nem vagyok szent, csak egy egyszerű halandó, kevésbé látványos sorssal. Esetemben a Szerelem emberi formákat választ, a helyzet bonyolultsága, hogy nem is egyet. Nekem háromszor volt szükségem arra, amire Ramanának egyszer, neki elég volt egyszer “meglátni és át tudta venni a legnagyobb kincset.” De egyértelműen számára is a Szerelem volt a legutolsó eszköz, mely a “végpontig ” vitte.
Mára azt is látom, háromszor hibáztam is, mert míg Ramana tényleg nem törődött a lábát felfaló patkányokkal, mert az önátadása teljes volt, én sajnos leálltam itt, a másik gyarlóságainál, és szóvá tettem. Tudok erről, bánom is. Nem vagyok Ramana, csak Réka, de míg velem van ez a test, jóvá tehetem emberi hibáim.

 

 

szerelmes Arunácsala. 2024, 84*84cm

 

 

És utólag még mélyebben igent mondhatok a háromszor köztem és egy férfiszív között felbukkant Szerelemre, hogy miként Ramana a hegyet, én se engedjem el őket soha. És úgy zárjam le a végtelen hosszú megtestesüléseim sorát, hogy megértettem, mi végre születettem. Az meg, hogy a megértésből lesz-e realizáció már nincs a kezemben.

Ez a Szerelem, a Kegyelem döntése emberi sorsom felett.

 

borítókép: kinőtt a kertemben az Arunácsala, 2012, 84*84cm