A teljesen kiszámíthatatlanul feltörő szerelmi átéléseim a Szent Lélek testet öltései az életemben. Ő a híd a relatív és az abszolút között. A Szent Lélek „egyik vége” még itt van ebben a világban, és a “másik” messze túlmutat annak korlátain.
Emberi mivoltom jellege eddig csak azt tette lehetővé, hogy a Szent Lelket kivetüléseiben, tükröződéseiben voltam képes felismerni, szükségem volt egy felületre, melyre ezen gyönyörű ragyogást, aminek a forrása vagyok, rávetíthettem. Ennek okán halálosan szerelmes lettem formákba. E szerelmek célja mindig egy és ugyanaz volt, hogy mind nagyobb lázzal kutassam azt az eredőt, ami a Szent Lelket – a szerelmem – e világba bocsájtja.
És itt merült fel bennem egy kérdés.
Mit tennék, ha az életem legnehezebb, de a Szent Lelket egészében felragyogtató férfija feloldaná az ellenállást magában, és újra közeledne? És ha tudnám, hogy ugyanazzal a személyiséggel tér vissza, tehát, hogy innentől tőle hazugságot, árulást, lopást, csalást és spirituális elkerülést várhatok csupán, mert ha lassan hatvan éve nem változott, most miért tudna.
A válaszom egyértelmű igen, ami egészében szembemegy a világi praxissal. Igen, tárt karokkal várnám, mert most már ismerem, már nem várok tőle olyat, amire képtelen. Nem várok felnőtt etikát, morált, sem azt, hogy meggyógyította a gyerekkori traumáiból fakadó nyomorult viselkedését. Sőt azt is elnézném neki, hogy ravasz és profi sakkjátékos, aki az utolsó lépésével mindent úgy forgatott, hogy még én érezzem magam hibásnak, miután két évig elárulta a szerelmünket lakhatásért, kényelemért, és hazudott nekem.
Ennyi idő kellett, hogy lássam a teljes képet, kutyából tényleg nem lesz szalonna, aki hazugnak, árulónak született, az nagy valószínűséggel úgy is hal meg, itt nagyjából millimétereket lehet változni, és már az is nagy érdem.
Így ahogy van, látva, ismerve az egészet, átvilágítva az összes rajta élősködő démont, kinyitnám előtte a szentélyem újra, mert már csak egyet akarok tőle, hogy rajta keresztül, általa, mint vászon által, csodálhassam a Szent Lelket, aki gyakran a legabszurdabban választ felületeket.
Életem nagy részét leélve egyet már biztosan tudok, a Szent Lélekért most már minden emberi gyarlóságot elviselek. Vagyis ez a mindent persze túlzás, de amit eddig át kellett élnem érte, azt elviselem.
Tudom, a cél a Szent Lélek tárgyak, őt tükröző felületek nélküli felismerése. Ez olyan, mint vászon nélkül végignézni egy filmet.
Akinek sikerült, mesélje el, hogyan. Itt tartok éppen, a lehetetlennél. Ramana Maharshinak sikerült, ebben biztos vagyok, szóval nem lehetetlen, meg Jézusnak is.