Azt minden értelmes és érzelmileg intelligens ember tudja, hogy a Föld a vér, a sár és a nyomorúság bolygója, az univerzum egyik legkülsőbb, legszürkébb területe. Természetesen létezik ennél lejjebb is, de a poklot biztos, innentől kihagyom, és azért is tartom be a földi élet legfőbb törvényeit – melyeket szívesen leírok azoknak, akik elfelejtették – hogy arrafelé még csak véletlen se induljak. A pokolba sem kerülünk véletlenül, itt tényleg mindenki sorsa, tettei szerint jut oda, ahova való.
Ám a legéteribb, legszebb világok is káprázatok csupán, a mennyország sem a szabadság még, noha a létező világok legmagasabbika, az elérhető legszebb gyönyör, de egy helyszín – az elmében – csupán.
Jómagam ártatlan, áttetsző, fényszerű világból érkeztem jelen életembe, így semmilyen ponton sem akarok igazán a földhöz kapcsolódni, melynek egyébként a legnagyobb gyalázata a feledés, hogy lakói számára – tisztelet a kivételnek – nincs megfelelő elsődlegességi sorrend.
S egy látszatén bitorolja a szívükben a trónt.
Mindez nem azt jelenti, hogy háttérbe kellene szorítani a sorsfeladatainkat, a családot, a hivatást, hanem, hogy egyetlen pillanatra se felejtsük el, mi áll életünk legelső helyén.
Segítek kicsit, ne tűnjek elvontnak. Gyakorlati dolgok ezek, én szerelemként becézem, mert a szabadulás szóval senki semmit sem tud kezdeni, hisz az nem fér el az agyunkban, még akkor sem, ha ma ettől hangos az összes wannabe guru. Szerelemnek hívom, mert az az egyedüli olyan állapotunk, amikor nem kérdés, mi áll az első helyen az életünkben. Szóval idézd fel ezen legszebb állapotod, távolítsd el a tárgyat, aki felbukkanását okozta, hogy ott maradjon a szerelem, és meg is érkeztünk. Milyen könnyű leírni, még sincs senki, aki megcsinálta volna. Senki. Magunkra maradtunk tökéletesen az életben.
De hát miért is kevergek még itt, hogy jutott eszembe megszületni a földre? Hát nem jókedvből biztosíthatom, persze az elején még volt egy nagyszerű próbálkozásom, hogy anyám többszerelmű szövetségébe szülessek, ahol hárman táncolták körbe a legfőbb értéket, a szerelem megjelenését az életben, de aztán mégsem tudták vállalni születésem, így kénytelen voltam kivárni egy klasszikus monogám házasságot. Már az anyaméhben teljes volt a pánikom, ahogy átszűrődött hozzám az emberi beszéd..
Azért vagyok itt, mert a mennyország is csak egy hely, és aki szerencsés az abban létezve rájön arra, hogy bizony ott is valami irtózatos hiányzik. Így jártam én is, és akkor hallottam meg, hogy létezik egy Föld nevű bolygó, az egyik legszomorúbb hely, de csakis egy ott megélt történet a záloga annak, hogy megtaláljam azt, amit keresek. És ezt máig sem értem, hogy miért bolygónkat jelölték ki erre a feladatra. Csak..
Nem hiába mondta a Mester, fajok milliói állnak sorban az emberi inkarnáció előtt, mert az egész univerzumban ez az az egyetlen hely, aminek leckéit végigcsinálva el lehet jutni a dolgok legeslegvégéig.
Szóval jómagam e bolygót tudatosan egyetlen célom elérésére használom, természetesen nekem is van egy életem, feladataim, hasonlók, bár igyekszem elfoglaltságaim mind jobban csökkenteni, hogy maradjon tér a legfontosabb kutatására, mert itt önmagában semmi nem éri meg, és csak időt húzok vele.
Ha lépek, ha írok, ha festek, ha szólok hozzád mindazt a legutolsó emberi magaslat eléréséért teszem, gyakorlok a lehetetlenre..
A földről szerintem két út vezet előre, vagy a pokol vagy a szabadulás, köztes megoldás nincs, épp ezért borzasztó fontos, hogy élek.