Mióta elvesztette teljhatalmát az egyház, tömegesen fordulunk segítségért spirituális, szellemi tanokhoz. Ráadásul egyre nagyobb azon tanítók serege, akik felsorakoznak előttünk, hogy átadják nekünk a “végső” tudást. S ugye, míg korábban kilométer ezreket kellett utazni, hogy ráleljünk egy gurura, addig ma inkább ők jelentkeznek nálunk hirdetéseikkel, plakátjaikkal, hogy hallgassuk őket, és persze fizessünk nekik. A spiritualitás az egyik legjobban fizetett szakma lett, és sok esetben tényleg nem kell hozzá más, csak vastag bőr és jó színészi képesség.
Az igazság, az isten ingyen van, és aki az ő követeként megszólal, nem kérhet pénzt a szolgálatáért. És itt nincs kivétel. (természetesen terembérlés, az utaztatás, etetés kivételt képez)
Úgy hiszem, van a keresésnek egy olyan pontja, amit igencsak lehetetlennek tűnik megugrani emberként, hisz ha még Buddhának is szüksége volt egy bódhifára, Ramanának a hegyre, Papajinak Ramanára, akkor egyáltalán nem kell kellemetlenül éreznünk magunkat, ha olykor tehetetlenek vagyunk. Mert a kutatás egy szakaszán a valóság felé ebben a sűrű, sötét, izzó feketében igenis eltévedhetünk, és nem mindig tudjuk megkülönböztetni, vajon még az énünk dob-e be egy utolsó csalit, vagy tényleg felcsendül valami, ami már túl van rajtunk.
A tanítóval – aki a Mester felé mutat – találkozni életünk egyik legnagyobb eseménye, ha nem a legnagyobb, és egyáltalán nem hiszem, hogy őt csak úgy heti, évi szinten váltogatjuk. A vele való viszonyunknak igazán és nagyon nagy tétje van, mert míg mondjuk egy világi kötelék csak egy kellemetlen élethelyzetbe tud sodorni, addig a hamis guru..
És honnan ismerszik fel a hamisság, például arról, hogy valamit ígér, hogy azt sejteti, egyszer majd jobb lesz, eléred a békét, a nyugalmat, harmóniát, kapsz nyalókát.
Nem, nem kapsz semmit, a valódi tanító mindent elvesz, és azért szükséges a jelenléte, hogy ne engedje, hogy bárhol is landolj, még ha az éppen a mennyország is.
Vermeer gyöngyöt vagy éppen aranyat – bár ha felnagyítózzuk a képet, nincs semmi a mérleg serpenyőjében – mérő várandós nője pont jókor jött elém. Igen, ekképpen vizsgálom, méricskélem évek óta önnön tanítómat, választásomat, nagyon alapos és figyelmes vagyok, és ő pont ezt kérte tőlem. És nem váltogatom őt úgy, mint a trendeket. Döbbenve is nézem, ez másoknak milyen könnyen megy. Szóval nem éppen ízléses összekeverni egy kis Moojit, Gangajit, Rupert Spirat, Andrew Cohent, Gangát nagy fazékba, aztán befalni, mert hiába tűnik úgy, hogy elvileg ugyanaz mondják, ez egyáltalán nincs így.
Még akkor sem, ha ugyanazokat a szavakat is használják!
A falon már ott lóg az Utolsó ítélet festménye, szóval eléggé sürget az idő.