Ha egy dolog miatt még kitartok, és amikor a világ hazugsága miatt nagyon fáj és majdnem összeesek, de másnap mégis eldöntöm, hogy felállok, az az, hogy fiút “nevelek”, vagyis a nevelési szakaszon már rég túl vagyunk, és amit lehetett, én is elrontottam.
Ám egyet tudok, ha csináltam is útközben óriási hibákat, mert eszement egoizmusom miatt én voltam a fontosabb, egy dologgal kapcsolatban nincs lelkiismeret-furdalásom. Ez pedig az, hogy a gyerek őszinte, áttetsző családban nőtt fel. S ennek mentén, ha látott is egyet mást, – mert látott, hisz előfordult, hogy hirtelen felindulásból majdnem az asztal szélébe vertem be a fejem, és csak a szerencse mentett meg, hogy arrébb essek – mégis azt tapasztalta, történjen bármi is, érett kommunikációval mindent helyre lehet hozni. Két hozzá képest felnőtt, vagyis felnőni vágyó ember vette körül, akik igyekeztek szót érteni egymással, és akik egy biztos, nem hazudtak.
Nem volt olyan, hogy papa szolgálati útra ment, és közben a szeretőjéhez, mert ha hozzá ment, akkor azt is mondta, és ugyanúgy tett anya is. Egyszerűen csak azt mondtuk, ami van, és számára természetessé vált, hogy az emberek több irányba szeretnek.
Ami miatt még maradok, az az, hogy ebben az egyre jobban lealjasodó, hazug, a szerelmeinket is eláruló világban önmagam nem kidíszítve, valami ezoterikus maszlaggal leöntve a jövő férfija mellett állok őrt, és abban bízom, ha ő már igaz mintákat kap, talán neki jobban sikerülhet, mint a mi generációnknak.
Mert mi még a ’70-es évek gyerekei és a korábbiak, tömegszinten rohadunk, a korosztályom nagy része elvált, vagy épp most árulja el az asszonyt, és hazudik szerelmet a fiatal titkárnőnek. Tinderre jár, és közben vasárnap hajbókol a templomban, vagy ma már inkább valami jógaórán nyomja az ohm-ot, egy kutya ez. Spiritualitással, vallással fedi el a gyalázatot. És az ilyen neveli éppen a fiam leendő barátnőit, aki meg csodálkozik, hogy nálunk több irányba is szeretnek, és akkor hogyan bízzon meg a fiamban, ha egy ilyen fertőből jön..Ő nem hallott ilyet, hisz náluk az apja csak az anyját szereti. Aztán váratlan anya észreveszi apa üzeneteit, és indul a válás egyből. Mert útközben nem tanultak meg a szülők beszélgetni, és amikor tényleg ott a baj, nincsenek valódi eszközeik a helyzet rendezésére. Mert azt lássuk be, egy félredugás még nem a világ vége, annak bizony vannak előzményei, és inkább azokról kéne beszélni, s nem a következményről.
Én itten találkozni akarok, igazán és tényleg, és nem vagyok hajlandó a szart aranynak mutatni magamból, ha épp bűzlök, és csak onnan tudok beszélni, amit meg is valósítottam, mert napi szinten élem át, milyen pokoli érzés ennek az ellenkezőjével szembesülni. Nem akarok még egy szeretőt kereső, csak az asszony meg ne tudja apukával találkozni. Az ilyenek meneküljenek tőlem, mert őrült erővel szabdalom szét a hazugságaikat, aztán meg én leszek a hibás, hogy milyen agresszív vagyok. De hát olyan vastag a bozót az emberi szív, az igaz szó körül, hogy ide tényleg a lángkardom kell, és én még használom azt.
És igen a fiam miatt teszem ezt, mert mi korosztályunk java már elveszett.
