Gyakran felmerül a kérdés, miért vagyok ilyen szigorú, miért tartom rettentő fontosnak, hogy etikus viszonyokban éljünk? Miért undorodom azoktól – és természetesen magamtól is, ha velük kapcsolódom – akik hazugságban élnek? Miért nem bírom el, hogy a szerelmem hónapok óta titokban tart az élettársa mellett, mert ez neki így kényelmes? És hát ha ezt látom, miért nem állok fel, és hagyom el?
Először is, számomra tény, ahogy a feleségeddel, férjeddel bánsz, úgy bánsz önmagaddal is. Ha képes vagy becsapni embertársaidat és ráadásul azt a gyalázatot mondod mellé, hogy mindezt érte teszed, mert nem akarod megbántani, akkor azt jelenti, hogy nem ismerted még valódi természeted. Itt mindenki csak abban a mélységben látja a másikat, mint önmagát. Tehát nem ismerte fel azt a tényt, hogy ő a mindenek mögött ragyogó valóság, az isteni én, aki elől nem lehet elbújni.
Embertársaink álruhás istenek, akiket nem csapunk be, mert azzal istent csapjuk be, aminél nincs nagyobb bűn az életben.
Ha a szerelmed eltitkol otthon, előbb vagy utóbb te is erre a sorsra jutsz, csak idő kérdése, téged is át fog verni, mert ha egyszer is megcsal, beköltözött a természetébe a hazugság, ami az “ördög” testet öltése.
Egyszerre nem lehet két urat szolgálni, vagy etikusan élünk vagy hazudunk, és ha az etikusságot választjuk, nincsenek kivételek.
Egyetlen egyszer hazudtam a férjemnek, egyszer találkoztam valakivel, akit nem mertem neki egyből elmondani. Életem egyik legmocskosabb, legundorítóbb időszaka volt, és minden bizonnyal én szenvedtem a legjobban. Idővel aztán vallottam, és azóta inkább legyen vége mindennek, de egyetlen percig sem kell olyan élet, melyben hazugságban, a másikat átverve élek.
És, hogy miért nem állok fel, ha hazug és gyáva ember mellett vagyok?
Mert a szerelem mellé rendelt, és nincs hatalmam felette. Mert hiába állítja azt az ezoterikus világhatalom, hogy mi döntünk a sorsunk felett. Nem. A szerelem nagyobb úr, mint az én. Ez a kis én maximum arra képes nagy öntelten, hogy majd azzal áltatja magát. hogy elszakít valamit, amit isten kötött össze.
Hát nem, majd a szerelem dönt, amikor vége, addig pedig bírnunk kell. Hisz ő döntött arról is, mikor érkezett.
De azt már tudom, azért is érkezik, hogy a legabszurdabb helyzetekbe vigyen. Tavaly házikót vettem miatta, és a mostani történetem sem kevésbé szürreális.
A szerelem azt méri meg, mit vagyok képes kifizetni érte.
Én a szerelmet választom a világ ellenében, mert az a valóság egyetlen felcsillanási pontja az anyagban. És persze, hogy szenvedek a szerelmeim miatt, mert sokszor éretlen, hazug, ígérgetős, bort ivó és vizet prédikáló emberek.
Aki pedig még egyszer azt írja, hogy jaj ez a nő, szeret szenvedni, attól ma búcsúzok, borzasztóan unlak titeket tudálékosok. Mert azoknak tényleg fogalma sincs, mit jelent a szerelem szolgálójaként élni. Szépen kérem itt virtuálisan, búcsúzzunk. Élőben nem biztos, hogy ilyen udvarias leszek.