(= én, aki nem vagyok az evolúció része, nem hazudhatok tovább)
Ha valami rendkívüli külső behatás, sokkélmény okán, vagy minden előzmény nélkül, váratlanul eljutsz éned pereméig, és szembenézel a semmivel – mely szó természetesen csak eltakarja azt, amire utalok – amihez képest e világi életünk kínos bohózat, annak az lesz a következménye, hogy onnantól minden egyes emberi megnyilvánulásból ki fogod hallani, az illető önmagához képest honnan szól. Lehetőségei maximumából, vagy valamit takargat.
Onnantól a valódival szembenéző éned lesz az etalon, és egy pillanat alatt átlátod majd a világ játékait.
Természetes egy bizonyos pontig hajlandó leszel erre a sokszor roppant kellemetlen, udvariaskodó cirkuszra, mert neked is túl kell élned a siralom völgyében, és ha kell felvonultatod a színen a komoly ügyfelet a bankban, és hajbókolsz az orvos előtt, hogy adjon egy időpontot korábbra, ám legbenső köreidben képtelenséggé lesz bárminemű szerepvállalás.
Onnantól nem szavakat hallasz, hanem a szavak mögötti szándékot, és aligha csaphat be a világ. Egyszer csak hallani fogod, hogy a férjed éppen téged leordító mondatában több az igazság, mint mikor valaki a szerelmének hív, és közben valamit megint csak mismásol.
Évekkel ezelőtt, amikor az első barátommal huszonkilenc év után felkerestük egymást, és végtelen szépségében feltárult előttünk tizenöt éves kori szerelmünk a szexust még nélkülöző, éteri mivolta, egyet kértem csupán. Ha ahogy mesélte, kellően mély és benső bázisú a házassága, meséljen el odahaza asszonynak. Hadd köszönjem meg neki a férfit, aki életem elején áll, és akire azóta is megtartó bázisként gondolok. Egészen biztos, hogy nem akartam szétdúlni a házasságát, de azt viszont igen, hogy amikor a férfi, mint szentélybe belép az immáron örökkévalóvá lett történetünkbe, akkor ne azon kelljen törnie a fejét, hogy az alibiként használt fociedzése mikor ér véget, mert tovább ugye nem maradhat.
Egy, két találkozóig még toleráltam mindezt, de aztán csak eszembe jutott, ha a feleségével, aki elvileg a legfontosabb lény az életében ezt megteszi, velem is meg fogja, és ezzel lassan, de biztosan mocskolja be közös terünket. Szóval, hogy egy gyáva, gerinctelen ember, aki elsősorban magának hazudik, és ami még nagyobb botrány, két kiskorú lányának öntudatlanul ezt a férfimintát adja tovább. Amikor aztán hathatósabban kértem, hogy fedje fel, kivel találkozik, elpattant benne valami, és inkább letiltott.
Hát igen, így múlnak el tegnap még szépséges fiaink, és lesznek belőlük kiégett apucik a végére, meghajlott háttal..
Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, soha többet zavaros háttérkapcsolatban élő férfivel.
Ebben az életkorban már javarészt kapcsolati hálókban élünk, elköteleződtünk, és az még inkább gyanús, akinek nincs tartós szövetsége, és ötven felett is még a nagy őt várja..szóval minden egyes találkozáskor fel voltam készülve nőtársaim jelenlétére, ezért is gondolkozom a nulladik perctől fogva poliamor közösségben.
Azóta kétszer is hasonlóan zavaros helyzetbe sodródtam, és mentségemre mondom, egyikük sem tájékoztatott párhuzamos kapcsolatairól az elején, és amikor már nyakig benne voltam a történetben, fogtam fel helyzetem. Ám addigra már olyan áttetszőségemben és mélységemben odaadtam magam a másiknak, hogy egy részt magamból azóta sem szereztem vissza. Mert a szerelem idején a másikba belefolyunk, és onnantól ott is maradunk..
Tiltakozom az elhallgatást, hazudozást, a megcsalást legalizáló világ ellen, velejéig megvetek minden férfit és mélységesen lenézek, aki hazajár anyucihoz, kihasználja az otthon melegét, és titokban nőkhöz jár. És ugyanannyira lenézek minden egyes nőtársamat is, akik olyan mélyen korrumpálódtak az anyagban, és elvesztették egykori fenséges mivoltukat, önmagukat egyedül is megtartani tudó erejét, hogy inkább nem néznek rá a hazugságra. Mert nekem senki ne mondja, hogy létezik olyan feleség, aki ne venné észre, hogy megcsalják.
Megvetem az összes felmenőmet is, aki nem etikus viszonyokban élt, és nem érdekel, hogy hatvan éve még legalizált volt hazudni. Soha nem hiszem, hogy létezett ilyen kor.
De nem adom fel, és egyre csak várom az “igazit”, a benne lakó istenit választó férfit. És aki hónapok alatt nem változtatott együttélési szokásain, és elhallgat a feleség és az élettárs előtt, az ilyen is marad, és ha egyelőre még nem csal meg, mert még új vagyok, de egyre több kisebb sunyiságban bizonyítja talmiságát.
Mellettem minden férfi megkapja az újjászületés lehetőségét, mert én is újjászültem magam, nekem aztán tényleg senki nem segített abból a velejéig elmocskolódott, elhallgatós, hazug felmenői közegből kiszakadni, ahonnan jövök, csak az igazság, amiben hiszek.
Most már tudom, aki csak egyszer is lódít, félrebeszél, az nem él a tőlem kapott lehetőséggel, ami a transzparens, a bennünk lakó halhatatlant választó élet.
Nem én nem vagyok türelmes, hanem az igazság, aki alátaszajt engem is, ha egy pillanatra is talmi vagyok.
