Ezen a vidéken, ahol nyáron vagyok, pár hete felbukkant a hír, hogy augusztus közepén a közelünkbe érkezik Jézus és Mária Magdaléna. Először az egész nagyjából annyiban érintett meg, mintha azt mondták volna, a zárt osztályon van egy új, magát Názáretinek hívő férfi. Aztán mégis regisztráltam az eseményére, mert úgy voltam vele, az ilyen nyomorultakat le kell leplezni.
Tegnap, ahogy mentem a találkozóra, abszurd, de 1% esélyt/reményt adtam magamnak, hogy de mi van, ha mégis. Persze láttam a fotón messziről, hogy úgy néz ki a csávó, mint egy Amway-ügynök a kilencvenes évekből, az asszonya meg, mint mosolygós kígyó tekeredik rá, de mi van mégis, ha ő az? Szóval úgy fél órára elfelejtettem minden az elmúlt tizennyolc évben szerzett tudásom, és visszamentem naivkába.
Aztán ahogy beültem az első sorba, egyetlen perc alatt tűnt el az összes reményem.
Az előadás nagyjából egy gimnáziumi vallástörténeti óra színvonalán volt, ahol a még folyóírással írni sem tudó faszi isten, szeretet, bűn ésatöbbi névvel kampányolt, és a bólogató kutya asszonka meg idült mosollyal nézte csoda férjét, és esetenként nyomatékosította, kiegészítette őt, ahogy kell.
Az egyre inkább feltörő dühöm egy órán át visszafojtva, alig vártam, hogy a szünet után kérdezhessek. Amúgy, ha istent kihagyta volna a faszi, egy korrekt életmód tanácsadónak elment volna. De nem hagyta, én meg egyre jobban tomboltam, hogy hogy a fenébe veszi a bátorságot ez a senkiházi, hogy Jézus nevével kampányoljon..
Mikor végre sorra kerültem, gyorsan felvázoltam neki, hogy egészen harmincegy éves koromig a második eljövetelre vártam, és miután húszévesen Betlehemben volt egy hatalmas Jézus-felcsillanásom, megismertem az “illatot.” Aztán csak mentem, csak mentem utána, abban reménykedve egyszer megtalálom a virágot is. Jó erősen a szemébe néztem, és bizony egy pillanatra megadtam neki az esélyt, hogy a benne élő “Jézus” – a mindannyiunkban élő önnönvaló – szóljon, de fickó nem használta ki, pedig ott lett volna egy pillanat, de amilyen felfújt egy hólyag volt, elszalasztotta..És helyette valami bődületes baromságot mesélt sokadik előző életről, amikor…blabla,és mentő válaszként, gondolom, mert nem én vagyok az első, aki ezt megkérdezte, annyit mondott, el kell menned az Atyához, mert majd ő fog meggyőzni a kérdésed kapcsán. Hát emiatt aztán nem mentem, ilyen hülyeségekkel nem zavarom Őt.
Kicsit azért eljátszottam neki az ájtatos keresztényt – ja, én is jártam bibliaórára, meg laktam többször apácákkal, ismerem jól ezt a szerepet, és ügyesen használom. De csak azért ájtatoskodtam, mert fel akartam tenni a második kérdésem. Szeretet témakörben.
Szóval, Jézus, tegyük fel elméletben, ha én itt és most szerelembe esnék veled, mit szólna Mária Magdolna, bevennétek magatok közé? Szóval meg akartam vizsgálni poliamor-e jézus?(innentől kis betűvel, mert erre a gazfickóra utalok)
Jesszus, ha láttátok volna a Mária Magdolna szerepét játszó asszonka arcán azt a még minden rációt megelőző rángást, a magántulajdon, a birtoklásvágy, az enyém az enyém netovábbját..Aztán persze gyorsan visszavette szent pofikáját, de láttam, amit láttam. Aztán jöttek még valami ezoterikus mesével az ikerlángról, vagy lélekpárról, ezzel természetesen azt a tévképzetet erősítve, hogy ők a felei valaminek, ami együtt egész, és, hogy én, én, ördögi nő nem állhatok közéjük. A faszi még betojva mamma előtt tiltakozott, hogy ilyen elő sem fordulhat, keressem meg a romantikus szerelmemet a világban. Aztán nyomatékosítottam, hogy a szerelem szó kapcsán egyáltalán nem egy romantikus, hormonok által vezérelt, időbe zárt érzésre tekintek, és azt is, noha úgy hiszi, hogy védve van, hiába, isten hatalma végtelen, és minden előfordulhat.
Igen, igen, provokálni mentem erre a gyalázatos színdarabra, mert ha nem szólok ki a tömegből, hogy de hát a király meztelen, nem tudok tükörbe nézni.
Aztán éjszaka – miután még jó párszor keresztre feszítettem magam a barátommal egy virtuális beszélgetésben, elmentem egy koncertre, aztán még átbeszéltük idehaza a dolgokat, szóval, amikor már tényleg annyira tele voltam, hogy egy csepp sem fért el bennem a világból – megszólalt bennem A Jézus(!!!), eltörölte bennem a naivkát, a csoda várót, aki a vágyakozásával falat emel imádottja és maga közé. Ám nem állt meg itt a vízió, közrefogtak Mária Magdalénával és nem győztük együtt, hárman csodálni a Szerelmet közöttünk, aki maga Isten. És boldog vagyok, hogy semmi de semmi koncepcióm nincs a szerelemről, csak élem.