A NEGYEDIK HETES NAPJÁN.
1996. szeptember 30.
Az egyik legnagyobb mutatvány a hosszú évek alatt életben tartani a kapcsolatainkban a szenvedélyt. Amit a lebutult emberi massza – eredendő szépségünk elrablója, az össznépi kórus, melyet mára egy lelketlen karmester dirigál – leginkább csak testi értelemben fog fel. Szenvedélyről a testek kéjjel átitatott összjátékára asszociál csupán. Szégyen ez.
Pedig a szenvedélyünk oka éppen csak és egy ideig anyagi. A kapcsolatainkban felbukkanó őrült lángolás fizikai szinten az évek alatt kihuny, van aki innen házassági szexszel próbálja életben tartani azt, ami úgyis elhamvad, mert ez a természete.
A valódi attrakció akkor kezdődik, amikor a szenvedélyünk elhagyja a fizikai szintet, mert “hazavágyik”, és megpróbáljuk áttetszőbb, éteribb szintre emelkedni. Itt van a mi nagy választásunk, hogy együttműködünk-e vele, s képesek vagyunk-e a minket összekötő tüzet kimenekíteni a jelenségek börtönéből.
És innentől ő, a szenvedély dönt, milyen formában bukkan fel. Olykor például égig érő patáliákat rendez, mert sokféle arca van, de ha ezt kibírjuk, bizonyosan közelebb kerülünk ahhoz, ahonnan felbukkan.
Engem huszonnyolc esztendeje ezen a szeptemberi utolsó napon délelőttön égett meg az a tűz, mely a mai napig lángol bennem, és konkrétan egy emberhez köthető. Huszonkét éves, Deutsche Welle-s gyakornokként aznap reggel is benyomtam a tizenegyedik emeleti gombot, és kiszálltam a Magyar Szerkesztőségnél, akkor még volt ilyen. Mellettünk a szlovákok voltak és a lengyelek, sok-sok disszidens a nyolcvanas évekből a keleti blokkból.
Deutsche Welle 1996 körül
Akkor már egy hónapja dolgoztam a szerkesztőségben, három hónapos gyakornoki lehetőséget kaptam, hogy “rasende Riporeterin” legyek. Hát az sem lettem, meg más sem. De akkor még az életben kerestem magamat.
Most meg már nem az életben keresem. És tudom, hogy ott, ahol keresem, nem is fogom megtalálni. De mostanra már középkorú hölgyike lettem, és ezt megtehetem.
1996 szeptemberének utolsó napján gyorsan bementem a mosdóba, és meleg vízzel leforráztam a kezem, hogy jó benyomást tegyek az aznap érkező új kollégára, aki egy hónap után visszajött a szabadságról. Igen, igen, azt akartam, hogy ne engem, hanem a tüzet érezze bennem, és erre picit rásegítettem.
Már huszonnyolc éve is semmi más nem érdekelt, csak az, hogy az a neve nincs hatalom, ami e világi díszében szenvedélyként fedi fel magát, pompájában és dicsőségében megmaradjon, hogy ne egymás mellett, egy elfáradt párként, hanem a köztünk élő lobogásért éljünk. És ezzel a vágyammal választottam magamnak “párt”, vagyis inkább bázist, mert párocskám sok van, mert színes és sokféle vagyok, és nem érem be, csak az egésszel.
Ma ünnepeljük a negyedik hetest, vagyis csak én, mert Károlyt előbb hívtam, és gratuláltam neki. Csak annyit kérdezett, ez most mi, hisz nem előbb volt a huszonötödik? Összekeverte a lakodalmat a megismerkedés napjával, én nem, mert mániákusan a dátumok körül élek.
Az élet nehéz, a személyiségeink nem is lehetnének különbözőek, a huszonegy év korkülönbséget viszont legyőztük, és a legnehezebb párkapcsolati meredélyeken is átjutottunk eddig. De csak egyetlen ok miatt, mert nem mi, hanem a köztünk lévő szenvedély életben tartása volt a cél, és nem mi akartuk megszabni azt, milyen alakban bukkanjon fel. Mert tudtuk, hogy kapcsolatunk célja nem e világi, és egyetlen okból találkoztunk, hogy ezt a köztünk a semmiből felbukkanó, lángoló csodát annak forrásához vagy végpontjához vigyük.
2024
A szenvedély volt a cél, ami egy ponton maga mögött hagyta a testeinket, sokkal nagyobb távlatokra volt szüksége. Kilenc év klasszikus monogámia után végig kellett néznünk, ahogy ez a tűz mindent, de mindent feléget köröttünk, amit a párkapcsolatról hittünk. Fel kellett fognunk, nem mi vagyunk a főszereplők, hanem a szenvedély. És szolgálnunk kellett annak kívánalmait, ami a személynek nem mindig volt jó.
Ezen a ponton válik el a legtöbb pár, s vágja ketté házat, gyereket, kutyát, mert az életben majdnem mindenki jól akarja magát érezni. Nyomorult kis egoista banda, szégyellje magát az emberiség java. És amikor a szenvedély már nagyobb távlatokat kér esze ágában sincs kifizetni azt.
Mi kifizettük.