Ozu Yasujiro emlékére (1903-1963)
ültünk a reggelinél, és a család fő férfi tagja belekezdett a szokásos modern művészeti kritikájába, amiről tudom, a fennálló világ állapotának tükörképe, és látva a modern filmet, a kortárs fősodorbeli alkotásokat, a művészeti vásárok kínálatát pontosan be tudom lőni, mekkora a baj. Wim Wenders lassan negyvenéves filmje Japán kapcsán időben szólt, és azóta látjuk, “japán” megérkezett hozzánk is. A technológia diadalát üli, mely sikeres háborúja maga alá göngyöli az összes nemzetet. Olyanok, hogy különböző nációk, aligha léteznek már, persze a felszínen még megy a parasztvakítás egyes, egyszer volt nemzeti sajátosságokkal, mint gulyás, fekete erdő torta, eiffel torony, fjordok, paradicsomi partok, bazárok, szent helyek, de egyre vékonyodik az a réteg, melynek segítségével meg tudunk különböztetni egyes népeket.
A technika, a világháló az úr, és én is ebben a pillanatban, hogy használom őt szolgálom, szóval a legjobb, ha befogom a szám..mert éppen azt a milligrammnyi előnyét élvezem az internetnek, hogy széjjel áraszthatom magam, ó de jó.
Szóval ment a reggeli előadás, a férjem lassan már megint ordibált, úgy fel tudja húzni magát, aztán csak annyit mondtam, tudom és unom, és kimondták már előttem, helyettem százszor is, miközben én is építem a modernség birodalmát, azzal, hogy használom, meg te is, úgyhogy inkább tegyünk ellene, amíg itt ezen az elhagyatott tájon, ami “magyar”, még tehetünk.
Igen, a baj “Japánból” jön, nem túlzok, de ezzel sincs gond, valakinek el kell vinni a balhét,minden bizonnyal nem a rossz szándék vezette őket sem. Az első zseniális elme csak őrült agyának fantazmagóriáit valósította meg, és nem gondolt a következményekre. A gondolat még semleges volt, technologizáljuk a világot!
Ebben Japán élen jár, és a Wenders forgatta képsorok nagyjából a mostani budapesti utcakép felvételei is lehetnek, szóval nem hiába ismétlem én is, ahogy Ferber Katalinnál olvastam, ha meg akarod ismerni, milyen lesz a helyzet Magyarországon húsz év múlva, nézd meg a mai Japánt, nézd meg annak jelenkori értékeit.
Dolgozz, dolgozz, de már az Arbeit sem macht frei, taposd ki magadból a belet is, válj hangyává, de előtte vesd alá magad egy a lényegiségedtől, a személyes jellegedtől való megszabadító műtétnek, hogy mindezt elviseld. Az afféle japános nevelésnek, de ez megy már itthon is.
Ha mai egyre inkább elembertelenedő Japánt nézem elég siralmas, mi vár rám is, de addig még ellenállok, Ozu-filmeket nézek, kézzel festek, nem digitálisan, ápolom az élő kapcsolataimat, élőben nézek meg tárlatokat, megyek, ölelek, kimondom, beleordítom a másikba, ha kell, konfrontálom, utálom is, ha megérdemli, szóval, amíg még lehet, ember leszek, és nem japán robot. Nem tudom, hány évem van még a technika ördögével szemben itt a senki földjén, Európától, Amerikától, Ázsiától lemaradva a Kárpát-medencében. De most mégis úgy érzem, a fenébe, de jó, hogy ide születettem, egy ilyen lemaradott tájra..
