(borítókép: pünkösdi hullámvasút, 2017, 85*85cm)
tegnap volt egy csoda szép beszélgetésem a buszon, kellemes hűsben robogtunk – szinte lebegtünk – a Moszkva térig. Mint sokat próbált BKV-utas tudom, a tele buszra általában nem érdemes felszállni, mert utána – a tapasztalatok szerint – gyorsan küldenek egy másikat, ami üres. Így is lett.
A beszélgetés mellőzött mindenféle felszínes, udvariaskodó csevegést, noha évek óta nem beszéltünk, de rögvest fejest ugrottunk a mélybe. Nem csoda, hisz annak idején a Mélyvíz nevet viselő szellemi iskolába jártunk együtt, még Ervinhez. Ott folytattuk, ahol az egyik fb-írásomban befejeztem. Pont az történt, amit szeretnék, ami miatt írok, hogy ha véletlen összefutunk, egyből lényegi kérdésekről szóljunk.
A szellemi keresésem kezdetén (1995 táján) velem egy hajóban ülő férfi kérésére újra nekifeszültem annak, hogy definiáljam a szerelem fogalmat. Tudom róla, hogy mélyen keresztény alapokon határozza meg magát, és ennek nagyon örülök. Szeretem, ha valaki tisztában van az alapzatával, és ha egy rendszerhez tartozva meg is tartja annak szabályait. Igenis nagyon szeretem a keresztényeket, akik igaz szívből élik meg a hitüket. Sajnos én eleve a kilencedik parancsolatról vallotta nézeteim miatt nem lehetek semmiféle keresztény közösségnek a tagja. Pedig egészen biztos vagyok, hogy ugyanarról beszéltem, mint mikor ő pünkösd előtt állva a szentlélekre utalt.
Nekem a szerelem az első és legártatlanabb kisugárzása az istennek, az isten szó alatt pedig az ismeretlent értem. A szerelmen keresztül már lehetőségem van korlátolt, emberi lehetőségeimmel is felfogni azt, amit amúgy soha fel nem foghatok. A szerelem – amit akkor mától szentléleknek is hívok – önálló entitás, a jelenségvilág első teremtménye, mielőtt a világ sűrű anyagi mivolta összeállt volna. A szentlélek lángoló madárként suhintja meg lelkeinket, amikor egymásra nézünk emberi testben, és meglátjuk a másikban a megláthatatlant.
Az isteni legelső, legfinomabb aspektusát ünnepeljük ezen a hétvégén, mely köré egészen biztos ahány kultúra, annyiféle leírást alkotott. Mivel ezzel az élettel keresztény kultúrkörbe érkeztem, ezért ezt az ünnepet ismerem a legjobban. De egészen biztos, az Amazonas mélyén élő, Jézusról még nem is hallott törzsek is ünneplik valahogy, és talán nem kötik naphoz, mert a szentlélek mindennap kiárad közéjük is, és ennek okán ők is a legváratlanabb pillanatokban szerelembe esnek.
Mert a szentlelket megtapasztalva ez nem lehet másként. Beleszeretünk egy lányba, akivel egy nap véletlen kétszer találkoztunk egy kétmilliós városban, egy androgün-szerű alakba az Arunacsála hegy lábánál, vagy éppen a bevásárlókocsit tolva a boltban.
Milyen jó lenne, ha innen folytatnál te, aki olvasod a sort, és elmesélnéd hol találkoztál már életedben a szentlélekkel, akit felismerve szerelmes emberré lettél egy életre.