A női öl rendkívül érzékeny műszerünk, a legkisebb valótlanságra, csalásra, a legártalmatlanabbnak tűnő hazugságra is egyből reagál. Nem tűri, sőt egyenesen tiltakozik akkor, ha igaz szerelem nélkül nyitjuk meg a férfi előtt. Legalábbis az “eredeti” női öl ilyen érzékeny, mert az igazság szerve. Ám azt látom, sok esetben “megkeményedett”, megedződött az évszázadok alatt, és bőven képes arra, hogy csak vágyak kiszolgálója legyen, és esetenként csak elvégezze házassági kötelességet szombat délelőttönként, amikor a gyereknek meccse van, és a férj is kialudta magát a hét után. Az enyém képtelen erre, vagyis persze, hogy képes, de abban a pillanatban megbetegszik, ha zavaros helyekre viszem, ha megnyitom magam kötelességből, ha feltárom szentségét akkor, ha a másik oldal élethelyzete nem tiszta.
És az évek alatt egyre szigorúbb velem, míg fiatalon elnézte, hogy összevissza, szerelmet koldulva megnyitottam magam, mára a hazugság közelében egyből megbüntet. Látszólag kicsi, kellemetlen betegségek, csak éget, csak szúr, csak viszket, pedig férfit sem látott éppen, de a tudat számára, hogy egy fel nem vállalt kapcsolatban tartom, rögvest retorziókat von maga után. Miért csak velem ilyen szigorú az ölem, kérdem? Az évtizedek óta muszájból a férjét kiszolgáló feleség esetében miért tűr?
feketével festek aranyat
Mert a legtisztább, szent szexualitás miatt is vállaltam ezt a testet, ahova a férfi, mint szentélybe belép, le kell mossa a gyalázatát. És vessek magamra, ha beengedem, ha hozzám elérve nem gyónta meg végső valósága előtt, hogy hazudik és csal. Amit a világnak szabad, nekem nem, mert a világ nem a szentség kibontására, hanem az utódnemzés, a szaporodás miatt használja javarészt a szexust, és az élvezetért. Számomra az élvezet, a kéj, noha megcirógat, de egyáltalán nem cél. A cél az énség letörlése a tájról.
Egy ideje, talán mert nyitottam meg magam eleget, nem érdekel a klasszikus, ki-be, ki-be, gyönyört szomjazó szexus, szinte fáj a tudat, hogy hiába szorítjuk egymást egyre erőteljesebben, az anyag nem fog megkegyelmezni. Nem lesz lágyabb, áthatolhatóbb, nem fogja könnyebben megnyitni az utat a lélekhez. Egy ideje a másik formáját éppen csak lepkeszárny- érintésekkel közelíteném meg, éppen csak a tenyeremből kékként előtörő fénysugárral, azzal a kékkel, ami túl van melegen és hidegen, az ellentéteken. Egy ideje, talán mert végigéltem az emberi szexualitás összes stációját, már csak úgy szeretnék szeretkezni, mint ahogy abban az “angyali birodalomban tettük, ahonnan jöttem”, de ahonnan el kellett költözzek, mert ott a boldogság miatt senki sem akart megszabadulni. És ahonnan, mint örökséget magammal hoztam a szent szexus, a testet éppen csak suhintó, de valójában a lelket, a szívet megérintő emléket.