Talán nem is gondolnánk, egyes múltbéli, tisztázatlan kapcsolataink milyen erővel is befolyásolják jelen kapcsolódásainkat. Egy ki nem beszélt történetet, egy elmaradt ölelést, a másikon okozott sérülést milyen erővel is emelünk bele az új kapcsolatba. Amikor huszonöt évesen férjhez mentem, valójában egyáltalán nem voltam kész az igenre, ezt csak sokkal később, a házasságunk érett szakaszában tudtam teljes szívvel kimondani. Akkor, amikor már az egyéb, magammal hurcolt kapcsolódásaimtól vagy teljesen meg tudtam szabadulni vagy azokat igaz szeretettel beemelni az életembe. Vagy húsz évig cipeltem magammal egy képzetet, egy sokáig be nem töltődött vágyat, amit hiába a szerettem a férjem, az nem tudott betölteni, orvosolni, hisz ami hiányzott, azt csak az a bizonyos férfi tudta megadni.
Aztán az elmúlt harminc évben akkurátusan végigmentem az összes múltbéli szerelmemen, és ahol még azt éreztem, a mélyben parázslik köztünk valami, azt szigorúan “felmelegítettem”. Erre is csodálatos egy szabad házasság, mert lehetőséget ad éretten a múlttal tényleg leszámolni, ha kell. És döbbenetes volt látni amúgy, hogy a legtöbb férfi – mert már kapcsolatban volt – a velem való találkozást csak titokban merte megtenni. Atyaég, ha a férfiak a feleségeik mellől való elszökési történeteiről mesélnék..társadalmunk kollektív tudati szintje gyönyörűen látszódna belőle.
Volt, hogy újra szerelembe estem, volt hogy egyszerűen csak bepótoltuk a korábban még az ügyetlenkedés miatt kimaradt öleléseket, és igenis szépen le tudtam kanyarítani történeteink végét, ami nem azt jelenti, hogy lezártam volna őket, hanem csak valahogy végre elcsendesültek, és megtalálták végső helyüket bennem.
Amikor csak lehet izzó kíváncsisággal kérdezgetem a társam a múltbéli nőkről, mert szeretném tudni, ki után következek. Szeretném látni az arcukat és egyenként kikérdezni őket, hogy tudatos legyen a helyem, és hogy legfőbbképp meg tudjam nekik köszönni a munkát, amit a férfin elvégeztek, hogy hozzám már – jó esetben – egy érettebb állapotban érkezett. Olyan természetes lenne ez. Aztán persze rá kell döbbenjek, mennyi falba ütközöm itt is..
Tegnap óta itt van velem egy kedves arcú, ázsiai nő szelleme, hirtelen a nagyon régi múltból előhívtuk. A zsigereimben érzem, egy fájdalmas, soha le nem zárt kapcsolatról van szó, mely a mienket is befolyásolja, mert hiába tagadja a férfi, titkon egy része annál a nőnél maradt, amit addig a múlt rabságából nem tud kiszabadítani, amíg nem tisztázzák egymás iránti érzéseiket. Lehet, hogy csak egy levélváltás kellene, egy fotó a jelenből, de az sem kizárt, egy találkozás, sőt..és innen igazán kockázatos a dolog, mert mi van, ha ennek okán vesztem el azt, akit szeretek.
Van bennem egy afféle kissé önkínzó, ám mégis felszabadító attitűd, amikor a szeretett férfit a múltjába küldöm. Tegnap este mellettem olvasta a régi leveleket, furcsa, leginkább félelmetes erő volt jelen köztünk, mintha évtizedek óta elfojtott energiák szabadultak volna fel. Ha rajtam múlott volna, kapacitáltam volna, hogy írjon neki, vagy írjunk neki együtt..ami tudom, abszurd ötlet, de aztán a mozdulat félbemaradt. Ami mögött inkább csak félelmet érzek, az meg nem jó, és engem is bénít.
Ám megint az a helyzet, a másik sorsába bele nem szólhatok, egyet tehetek, a tisztázott, rendbe tett múltbéli kapcsolataimmal példát mutatok, mert itt tényleg csak magam miatt felelek.