Hőn áhított célom, hogy emberi testben megvalósítsam a poliamoria eszményét, a kapcsolati őszinteségen túl leginkább az, hogy egyedül ez a rendszer képes elbírni a szeretet egyre csak mélyülő, sokféle alakzatú gyönyörűségét. A poliamoriában (etikus non-monogámia) nem kell búcsúzni akkor sem, ha az ember szíve mások felé is nyílni kezd, nem kell átélni az élet egyik legnagyobb drámáját, a szakítást. Mert ez a rendszer az elme számára elképzelhetetlen megoldásokat kínál, mert a szív benne az úr, és nem a mondvacsinált szabályok.
A monogám rendszer elkezd valamit, és aztán ha az már nem működik, befejezi. Ez pontosan az élet leképezése, mely halálra van ítélve. A poliamoria viszont a lehetetlennel való kacérkodás, mint az életben vágyni a megszabadulást. Valamit, ami nem az élet része, de attól az még létezik!
A monogámiát az ember “csinálja”, a poliamoriára pedig csak “isten” képes, miként a megszabadulásra is..
S míg a megszabadulás útján is elengedhetetlen szükség a tanító, az ujj jelenléte, aki ismeri az utat, a poliamoria esetében ez az ujj egy megtartó, érzelmileg érett, intelligens, szeretetbázisú közösség lenne, mert poliamorkét egészen biztos, hogy egyedül csak szenvedni fogunk. Erről tudok sokat mesélni.
A minap vendégségben voltam a barátommal, aki sajnos csak tőlem hallott először arról, hogy lehet etikusan is élni, és mivel ő is az ötvenes éveiben jár, nehezebben változik, így folyton visszaesik a korábbi életszakaszának mintáiba. Így persze engem sem tud elmagyarázni, ami kínos és fájdalmas. Nem is kéne csodálkoznom, hogy miféle barátai vannak.. Madarat tolláról, ugye..
Noé felesége 2023, 84*84cm
Nem kéne csodálkoznom azon, hogy amikor egy félmondat erejéig szóba került, hogy férjem van, fiam, ráadásul velük élek, most meg a barátommal vagyok itt, akkor szinte a gonosz testet öltését látta meg bennem a vendéglátó, de ha azt nem is, hát a kísértőét biztosan. Nem is kérdezett, csak megállapított, és rögvest minősített.
Csak másnap, amikor az autómosónál parkoltam, és óvatlan belém tolatott egy másik autó, és behorpasztott oldalt, tudatosult bennem, pont így éreztem magam az asztalnál. Váratlan támadás ért, amiben egyáltalán nem voltam hibás. Na jó, a mondatom miatt, amiből kiderült, hogy szabadon szeretek, talán mégis. Már értem, ez volt hát a hibám.
A férfi letámadó, elutasító és végül a tekintetével szinte a házából elzavaró mozdulatára nem kaptam kárpótlást. Sőt a barátom újabb tanúbizonyságot tett arról, milyen mérhetetlen gyáva is, és képtelen felvállalni, miközben ő ugyanazt teszi, mint én, csak titokban az élettársával, és azt valahogy jobban elnézi neki a világ..
Viszont a nő az autóból rögvest kipattant, és nem győzött bocsánatot kérni. Biztosítót hívott, és megnyugtatott, nekem semmi gondom nem lesz az egésszel, mert ő majd intéz mindent, hisz az ő hibája volt.
Úgy éreztem magam, ezen a kis karambolon keresztül kárpótolt a világ, így akarta jelezni, egyelőre több vigaszt nem tud nyújtani, mert borzalmas állapotban van az emberiség. A szívek zártak, és rettentő képzeletbeli falak rabságában élünk. De ezt a pici jelet elküldte, ne adjam fel, higgyek abban, hogy majd megtaláljuk egymást felnőtten, etikusan, szókimondóan élők és szeretők, vagy ha az én életemben nem is, a fiaméban már biztosan.
Mi, akik ha egyszer kinyitjuk a másik felé a szívünk, azt soha többé nem akarjuk bezárni. Mi, akik csak találkozni tudunk, mert szakítani képtelenség.
Mi, akiknek a szeretetét a halál sem szeli szét,és akik szenvedtünk már eleget a kizárólagosság és az isteninek hazudott emberi törvények miatt.