(A wara ningyō japánul használatos kifejezés arra a szalmababára, mely védelemként, vudubábuként szolgál a gonosz szellemek ellen)
Önnön ellenségeim felszámolására indultam, ezen a ponton a megértés, az elfogadás, a szeretet már nem segített. Ám ahelyett, hogy páncélt öltöttem volna az ütközet előtt, mind jobban lemeztelenítettem magam, és tükörbe nézve én döbbentem meg legjobban attól, akit látok.
((the hardest tapas- तपस – ever))
Magyaros ártatlanságom lett a kardom, szülőföldemtől örökölt védtelenségemmel, mint legkegyetlenebb fegyveremmel kaszaboltam le magamról az élősködőket. A hamis hajlongást, a tiszteletként előadott, de valójában csak a távolságot fenntartó, álszent alázatot. A lelket gúzsba kötő és megnyomorító társadalmi rendszereket, a lekötözöttséget. Egyáltalán azt, hogy a másikban nem valódiságom, hanem egy ismeretlent látok.
Harcba indultam a kettő teljhatalma ellen az egy felett, mely minden reggel Japánban, a vöröslően felkelő Nappal előbb születik meg, mint az én.
Mert időtlen idők óta arra a csókra vártam, mely csak e rettentő küzdelemből születhetett meg.
