Gustav Klimt Beethoven Frieze
(fríz szó jelentése: széles, díszített sáv)
Újra és újra egész egyszerűen elborzadok Gustav Klimt “tehetségétől” – ami több, mint képesség -, nagyszerűségétől, attól ahogy egymaga megújította a festészetet, és a nagy világégés előtt, mint üstökös ragyogott fel a művészet egén, reményt, irányt mutatva nekünk. Többször is próbát tettem arra, hogy festményei egyes részeit beillesszem a képeimbe, és akkor éreztem csak igazán rá mélységes érzékenységére. Döbbenet, egész egyszerűen döbbenet, hogy férfiként képes volt ilyen finomságra, arra, hogy nőt szinte belülről fesse..
Persze tudjuk, hogy mindazért, hogy “integrálja” magába a másik nemet, nem keveset tett, ha csak arra a 14 gyerekre gondolunk, akik törvénytelen utódai. Sejthetjük, mekkora étvággyal, óhajjal, micsoda kíváncsisággal “falta” a nőket. De nem volt más lehetősége férfi testben, mint a női világ hatalmasságának, sokszínűségének “testközeli” megélése. Alá kellett süllyednie, bele kellett bújnia sok gyönyörű nőbe, hogy aztán azok arany ragyogást a művein vissza tudja adni.
Ám kutatása egyáltalán nem áll meg a nő felszínes ismereténél. És a Beethoven Frieze című festményeposza ennek a tanúsága. Maga a freskó nagyon nehezen befogadható az elhelyezkedése miatt, túl magasan van ahhoz a bécsi szecessziós ház pincéjében, hogy tényleg lássuk, mit is ábrázol a sorozat. Érdemes ezért alaposan megnézni a fotókat róla előbb, és ismerve az egész művet inkább már csak csukott szemmel ülni a közelében. hogy a belé festett erő hasson ránk. A nő ereje.
Javarészt egy nőket ábrázoló képsorozatról van szó, a kivételt egy meglehetősen csenevész férfiszerűség és egy páncélba öltözött katona képviseli a végső kifejlet előtt. Mellékszereplő ez a két alak a női túltengés mellett. Nő az, aki az első résznél vágyakozik, de női testben van a gonosz is, a férfi tényleg csak dísznek van a történetben. Ám ez a nő beteg, töredékes, önnön tengelyéről levált. Sóvárog és didereg, aztán ördögi formákat ölt, majd hatalmas, gonosz testté püffed.
Azon tűnődtem, vajon nem arról van szó, hogy igazából a nővel van itt a gond, hogy a férfi, a patriarchátus térhódítása már csak következmény? Hogy már maga a matriarchátus sem volt teljes, és a nyomorult férfiuralmi rendszer már beteg nők következménye.?
Mintha valami hasonló járt volna Klimt fejében is, de ahelyett, hogy elsüllyedt volna a kilátástalanságban, a szomorúságban, gyorsan művészetével térképet festett a nő elé. Erről szól a sorozat harmadik része, és egyértelműsítette, először neki kell visszatalálni magához, melyhez Klimt segítségként a művészetet jelölte meg.
A lírát, a szót, a hangszert, hogy az alkotás segítségével lemossa magáról a nő a gyalázatot, a birtoklást, a kisajátítást, és megtisztulva kisszerűségétől, többi társával összeálljon és kórusként zengje az örömhírt, hogy összetartozunk, mint ahogy Schiller megírta és Beethoven kilencedik szimfóniát írt köré..
Mert csak ebből az össznépi női ölelkezésből aztán ismét önállóvá váló nő az, aki a férfi gyógyítója lehet, lásd a freskóeposzt beteljesítő, utolsó fejezet.
Magyarra, pontosabban mai nyelvre lefordítva, ezt a velejéig beteg, féltékeny, irigy, a férfit birtokló, kapitalista nőt csakis az mentheti meg önmagától, ha előbb a másik nőben nővért lát, testvér, szövetséget, és nem nem vetélytársat. Míg ez a találkozás nem történik meg, addig esélye sincs a férfi mellett. És Klimt a gyógyulásért nem terápiára, sem pszichológushoz, asztrológushoz, látóhoz, családállításra… küldi a nőt, mint ahogy ez a beteg világ teszi ezt velünk, hogy még nagyobb bajt okozzon, hanem lantot ad a kezébe és pennát, hogy alkosson, hogy a művészettel kiemelje magát a sáros, ütött-kopott, megsebzett énjéből.
