jesszus..mivel is kezdjem.
Azt hiszem, több lépésben mesélem el a bécsi Marina Abramović-kiállítást, mely kötelező darab mindannyiunknak.
Már a felütés irtó erős, a 2010-es MOMA-s, az Artist is present című kiállítás arcai között sétálunk be az első terembe, egy láthatatlan, de annál valódibb folyosón. Ezt hívom szerelemnek, nem találtam rá még jobb szót. Meghaladja a szeretet megtartó, óvó minőségét, Marina nem kímél, és pillantása leégeti mindenkiről a szerepeket. Könnybe lábadt, együttérző, leginkább fájdalmas tekintetek. Szinte tapintani lehet a résztvevők között váratlan felbukkanó, de annál intenzívebb erőt. Marina egyet tesz, a vendégeket visszaviszi az én eredőjéhez, és ez a szerelem. S feléget minden, valójában használhatatlan szerepet. Ez ennek a performansznak az ereje, a másik jelenlétében végre ennyire egyedül maradni, és rádöbbenni arra, ki vagyunk.
A tárlat aztán végigvisz Marina életének egyes fejezetein, de most elsőre a párkapcsolatos teremről szólnék csupán, én ott törtem össze nagyon. Már eleve kihívás volt Marina és Ulay egykori performanszét élőben rekonstruáló pár között átkúszni a terembe, ahol a híres szerelmesek drámái villóznak óriásvásznakon. Annyira jólesett a meztelen testekhez súrlódni.
Azzal szembesültem, ebben az irtózatos jelmezbálban össznépileg vegetálunk csupán. Javarészt amit életnek hívunk, az nem más, mint csupán a szerepeink élete!! Ebben a mezítelen, a szexust még kerülő, de annál ártatlanabb érintésben átéltem, hogyan is képzelték el az emberi kapcsolatokat. És brutális volt aztán szembesülni, ehhez képest mit teszünk egymással.
De még Marináéknek sem sikerült.. A párkapcsolatos terem megmutatja, még egy ekkora alkotó sem volt képes megvívni a csatát a dualitással, és noha 12 éven keresztül megpróbálták a lehetetlent, mégsem tudtak eggyé válni Ulayjal ebben az életben. Az meg, hogy 2015-ben Ulay bíróság elé idézte Marinát, az egész cirkuszról közöttük lerántja a leplet. Persze, a koppenhágai kiállításon látványosan békét kötöttek, és a MOMA-ban ország-világ előtt bizonyítják egykori szerelmük mindent túlélő erejét. De az, hogy a következő terembe Marina már egyedül megy tovább, és a férfi helyett a természettel próbál egyesülni, mégis a legnagyobb életfeladat, a dualitás felszámolásának, a férfi-nő ellentétének kudarcáról számol be nekem.
Mert persze, hogy könnyebb az ásvánnyal, a fával, a heggyel,a folyóval nászra kelni, mint a férfivel. Talán Ulay ebbe a kudarcba halt bele olyan hirtelen.
Marina nekem azzal ad megoldást a dualitás felszámolására, hogy megmutatja a saját, végül szakításba torkolló útját Ulayjal. Rossz példáját tárja elém, azt, hogy nem és nem lehet a kettőt összeolvasztani, az eggyé válás útja nem ebben az életben van, de attól az még ebből az életből is megvalósítható.