Én a megszállott poliamor úttörő, két éve ádáz küzdelmet folytatok a nekem egyik legfontosabb emberrel azon, vajon része-e az életnek a hazugság? Két éve folyamatosan az etikai értékrendemet adom le miatta, és sározódom olyan történetekkel, melyeket álmomban sem gondoltam, hogy valaha beengedek még az életembe. Részese vagyok egy nyomorult titkolózásnak, mely teljességgel szembe megy a saját rendemmel, és emiatt magamat kínzom. Míg a többiek – hasonló szabályok híján – vígan élnek. Na jó, vegetálnak, amit életnek vélnek.
Nem kevesebb a vállalásom, mint a színtiszta poliamoria, mely a szerelem e világba tett látogatását ünnepli, és melynek lehet mellékzöngéje a szexus, de ez egyáltalán nem feltétele, mert a szerelem bőven elvan testiség nélkül, fordítva viszont nincs ez így.
Mindig is írom, a szexust adnám először oda azért, hogy egy poliamor társadalomban élhessek.
Mária Magdolna imádata, 2024, 84*84cm
Nem, nem és nem és nem, a hazugság nem része az életnek. Vagyis eredendően nem, de ahhoz ugye eredendő emberek is kellenének, gerinces lények, akiknek van benső tengelyük. Természetes én is tudok apró-cseprő, ügyetlen lódításokról, melyek néha leegyszerűsítenek dolgokat, de nem a másik lényegét, legintimebb területeit sértik. Ám egyet tudok, a párkapcsolatainkban semmilyen de semmilyen szín alatt nincs helye hazudozásnak, mely kérdésköréhez számít az elhallgatás is.
Tegnap este részt vettem egy nemzetközi poliamor, kiscsoportos összejövetelen, németek, dánok, hollandok és portugálok között. Csodálatos volt az imádott téma kapcsán pár perc alatt ráérezni arra, hogy ha kevesen is vagyunk, de mind ugyanazt akarjuk. Transzparenciát, és megegyeztünk abban, a párkapcsolat legmélyebb kötőanyagát még csak nem is szeretetnek hívják, hanem kommunikációnak.
Egyet tudok, amikor egyszer az életben tényleg egy valódi poliamor kapcsolatban éltem, és nem csak annak a vágyában, ami velem azóta az érett társak hiányában nem jön létre, soha de soha annyit nem beszélgettünk. Igen, sokkal többet beszélgettünk, mint ölelkeztünk.
Legyen a 2026-os a párkapcsolati nyílt kommunikáció része. Senki ne nézze le a másikat annyira, hogy az nem bírja el az igazat. Arrogancia csimborasszója ez.
És nem a levegőszennyeződéstől fogunk megfulladni, hanem a másik átverésének bűzétől, pontosabban önmagunk átverésétől, mert ki mással is szúrunk ki igazán hazugság idején, mint magunkkal.