**a film A torinói ló után
kimentem reggel a sírhoz, és a hatalmas kőtömböt valaki eltolta a bejárat elől. Benéztem a barlangba, és a kőpamlag üres volt.
Azóta fel és alá járkálok a házban, készülődök, még egy nap és indulok, talán utoljára járok itt, megsimogatom a falakat, ránézek az ágyra, ahol úgy öleltem, mint korábban soha, búcsúzni próbálok, de nem tudok. Ha eddig nem tanultam meg, lehet már most sem fogok.
A legutolsó idegszálamig fáj belül, ami miatt módosult tudatállapotban vagyok már, és talán emiatt látom..
Ohlsdorfer lánya A torinói lóban
..egyszer csak oldalra nézek, és ott áll a fürdőszobaajtó előtt, diafilmként vetül rá a tükörre és a fehér falra, aztán mint egy hologram kiterjeszkedik a kétdimenzióból és három lesz. Azóta egyre csak nyelem a könnyeim, és ha még volt bennem minimális kétely azt illetően, hogy a halandók a halottak között fal van, hát az most leomlott.
Három nehéz nap volt a feltámadásig, nagyon nehéz. Olybá tűnt, mintha a halála után maradt volna még itt dolga. Mintha a testelhagyás pillanatában döbbent volna rá, nem, nem kellett volna így elintézni Estikét. A nőt. Az ártatlanságot. Rendben, megölte azt a cicát, ejnye -bejnye, de azt, amit A torinói lóban rámért, azt nem érdemelte meg.
Még neve sem volt, igasállat szintjére süllyesztette. Halálában döbbent rá, mégiscsak le kellett volna forgatni azt az utolsó utáni filmet, és nem csak az álomban, ahol ha utat nem is, de legalább ösvényt forgat a filmmel a nő elé a halhatatlanságba, aki ott végre nevet kap. Csak ki kellett volna emelni a nőt a siralom völgyéből, ha már a férfi egészen biztosan menthetetlen volt. Ám ehhez a filmhez meg kellett halni. Ez is igaz. Szóval akkor most.
Három napig tartott a forgatás.
Tarr Béla új filmet forgat, 2025, 84*84
Ma este lesz a a premierje. Úgy fél 7 köröl. Én még a partról nézem.
Jó lenne nem egyedül maradni ezzel a filmmel, jó lenne szövetségesekre lelni.
Talán az „égi-Béla” megrendezi