aki a hegybe, a folyóba, tengerbe volt szerelmes – Caspar David Friedrich festészetéről kicsit
Caspar David Friedrich egyike azon festőknek, akinek több nagy tárlatán is személyesen részt tudtam venni, így lehetőségem volt a művek előtt ülve (mindig kérjetek összecsukható kiállítási széket) zsigeri szinten, „szexuálisan” is egyesülnöm a művekkel. Igen, ez is az erotika egyik fajtája, ami nem egy kicsúcsosodó élményt kínál, hanem elnyújtott, az összes szervet átégető „kozmikus” megtapasztalást, ami átírja a sejtek működését..
Meg merem kockáztatni, nekem az egyes kiállítások erotikus élmények, ahol a testem, lelkem tárom fel egyszerre a végső önátadásra való gyakorlás reményében, és hagyom, hogy az ölembe, a szívembe, a gyomromba, a szemeimbe áradjon a művekbe bezárt szenvedélyes energia, melyet az alkotó tett bele, mikor a művet készítette, és úgy simogatta a vásznat, mint az imádottja arcát, lankáit.
Ami C.D. Friedrichben megfog az nem a témaválasztás, hanem a képekből izzó szenvedély, az önsanyargatás, az önvaló felé tartó út „tapasza- तपस”(lásd a szanszkrit értelmező szótárt ezen a helyen). Témaválasztása viszont egyértelműen nem az enyém, és C.D.Friedrichre adott nememmel tudom kifejezni, számomra mi nem e szenvedély végső tárgya.
Caspar David Friedrich vágyakozó, szenvedélyes festészete
Friedrich a végső kiszabadulás irányába végzett szádhanájának tárgya, háttere a természet. Ő azon az úton haladt, ami számomra nem járható, sőt innen nézve inkább menekülésnek, megúszásnak tűnik, mert amit ő tesz, az az, hogy kihagyja a képletből az embert, a nőt, és azt állítja, isten, az önvaló „elérhető” egyedül is a természetben.
Végül is átírja ezzel a nagy magyar tételmondatot, mely szerint “aki halandó, csak halandót szerethet halhatatlanul.”
Nekem is vannak hegyszerelmeim, ráadásul kettő, a Shakti-hegyként elkeresztelt Visegrád iránt ugyanolyan szenvedélyes vágyakozással gondolok, mint a dél-indiai Arunácsálára.
Öleltem már mindkettőt, de soha nem tudom magam annyira becsapni, az embert magamban visszafojtani, hogy azzal áltassam magam, a hegy ugyanúgy simogat, mint a szerelmem. Én itt tartok. Lehet, hogy lemaradtam, és fogalmam sincs..nem tudom.
De szeretek onnan beszélni, ahol tartok. És ó de mennyire szeretném, ha mindenki csak annyit mondana, amit meg is valósított.
C.D.Friedrich házasságáról meg érdemes olvasni..Igen, könnyebb egy hegybe szerelmesnek lenni, mint egy asszonyba..