Nyugtalanító, borzongató, szenvedélyes-szerelmes film. Meleg szívvel ajánlom azoknak is, akik nyakig az anyagba ragadva élnek, és akik számára a ki vagyok én valójában? kérdés testük határáig, a megfoghatóig ér, hogy egy icipici rálátásuk legyen arra, valami minimális együttérzés-féléjük azokkal szemben, akik világok közé ékelődve léteznek.
Ráadásul frissen a háború utáni első évből való mozi, egy az ismert érzékszerveinken túl is kinyúló történet, ami egyedül valódi vigaszt tud adni hatvanmillió ártatlan áldozatra.
Peter a huszonhét éves pilóta a központnak bejelenti, hogy a meglőtt gépből inkább – a megrongálódott, tehát használhatatlan ejtőernyő miatt – a halálugrást választja, minthogy eleven elég. Igen, ilyen választásai is vannak életeknek. June, a fiatal telefonközpontos fogadja a hívását. Peter utolsónak hitt perceiben a lányhoz, mint a minden láthatón túli istennőhöz szól, versel neki és megvallja önmagát. S amikor a June-ban lakó isteni nőhöz szól nem képzelődik, hanem utolsónak hitt perceiben a másik valódiságát látja, az egyetlen és örök önvalót. És ott és akkor anélkül, hogy szemeivel felfogná a lányt, halálosan beleszeret abba, amit lát, és öve lesz a legszebb halál, melyet magamnak/mindannyiunknak is kívánok, szerelme esszenciájának a szívével ugrik az ismeretlenbe.
És a csoda megtörténik, ugyanazon szentséges pillanatban June-ben is ugyanaz a tűz lobban lángra, amit onnantól az élet nem érinthet.
A férfinek száz halált kellett volna halnia, de úgy tűnik, a szívében lobogó lángolás megmentette, és túlélte a zuhanást, és ahogy a parton a dűnék között sétál összefut a lánnyal..Túlélte, hogy elhozza siralomvölgybe az egyetlen és végső gyógyírt, megoldást.
Itt kezdődik közös hatalmas történetük, és egy szerteágazó forgatókönyv, mely magába foglal halál közeli élményt, módosult tudatállapotokat, és pontosan megmutatja, milyen rettentő kihívásokkal él az, aki már megtapasztalta önnön magát saját szakadékán túl.
Mivel az én életem is egy hasonló élményen alapul, és pontosan emlékszem arra, hogy létezik egy ölelés, melyet a világból úgy hívnak, halál, és az végre úgy takar be, hogy mindenütt oltalmaz egyszerre, így szinte sikongatva néztem az örömtől. Ráadásul a fiammal, aki ezen érzékelésemben az egyik legfontosabb kísérőm..
Végre egy testvérke, végre egy emberi lény, sírtam végig a filmet örömömben, aki ember és angyal is egyszerre, aki számára a túlhon hangja ugyanolyan tisztán hallatszik, mint a szavaink az életben. Micsoda tökéletes leírás, mely okán végre égig ér a hála bennem a “túlhonból hozott éteri érzékelésért”. És mily gyönyörűség azóta arról is tudni, a valóságból nézve sem a személyes én sem az angyal nem valós, de az életből nézve mindkettő itt van.
A film a létező leghatalmasabb tanítás összefoglalója, melyről a számomra hiteles advaita Tanítók is szólnak, és másfél órában és nem kisebb kérdésre adja meg a választ, hogy létezik-e bármi is ebben az univerzumban, ami erősebb lenne, mint a sors?
S noha húszéves korom óta tudom e kérdésre a választ, mégis annyit kételkedtem benne. És ma már azt is tudom, ez a kétely az egyetlen, ami megkeserítette az életem..Ám ez a film egyszer és mindenkorra eltűntette ezen nyomorúságom.
És itt már csak egy kérdés marad, mit kér a sors azért, hogy válasz ne csak tudás legyen, hanem realizáció??
Nézzétek meg, aztán beszéljünk róla. Ünnepeljük az örömhírt, amit e mozi, egy csodálatos magyar rendezővel felfed előttünk.