a poliamorián belül is vannak “ágazatok”, eltérések, megengedések. Magam részéről nyomatékosítani szeretném, a vaskalapos, legszigorúbb fajtához tartozom, és ha megpróbálok ebből alább adni, mindig pórul járok, megbetegszem testileg-lelkileg.
Döbbenve nézem, a sors sokakat enged sunyi kis játszmákra, elhallgatásokra, akik hazugságaikkal vidáman ellubickolnak a felszínen a végéig..ám nekem a legkisebb elhallgatást, megtévesztést, kijátszást sem engedi a törvény bennem, a lelkiismeret.
A lazább poliamor ág szerint belefér egy kapcsolatba, hogy együtt vagy valakivel, akinek a társa nem tud a létezésedről. Mert végül is ez állítólag nem a te dolgod, hogy azok ott a szabályaikat miként alkotják meg. Magam részéről ezt a módozatot viszont hadd ne nevezzem poliamoriának, mert ez alapjaiban sérti a fogalom tisztaságát.
A poliamoria minden esetben olyan kapcsolódás, ahol az összes fél beleegyezik abba, hogy több szív öleli közre a szerelmet. És itt nincs engedmény!! És akik egyetértenek e könnyített verzióval, és engedményeket tesznek, azok a poliamoria szentségét sértik.
A legnagyobb botrány és gyalázat úgy kapcsolódni valakivel, hogy nem áruljuk el neki, hogy mellette más társunk is van. És csak akkor tájékoztatni, ha az már nyakig benne van a történetben, ha megnyitotta magát, és onnan saját erejéből már ki nem száll. Mert érzékeny nőként a férfit, mint “vízcseppet engeded be az óceánodba”, ami után a különválás lehetetlen.
Aki így tesz, szó szerint megmérgezi a másikat. Sajnos a saját bőrömön érzem, milyen ez.
Régóta mondom, itt pár másodperccel a totális összeomlás előtt egyetlen egy esélyünk lenne még visszafordítani a végső kataklizmát, ha megtisztítanánk a kapcsolatainkat a hazugságtól, mert itt minden nyomorúság mélyén a szeretet, a szerelemhiány lakozik, amit a világ többek között hatalommal kompenzál. (és még sorolhatnám mi mindennel.. az egyik gyalázatos vadhajtását úgy hívják ma szellemi út, spiritualitás)
De ehhez persze önismeret kellene, és nem ez a gyalázatos, amit ma árul a lélekgyógyászatnak nevezett bóvli, hanem valódi. Mert csak a valójában önmagára ébredt én ismeri fel, hogy mikor a szerettéhez beszél, istent szólítja meg benne és annak nem hazudik.
Mélységesen szégyellem magam az összes hazudós, gyáva, elhallgatós embertársam miatt, és mindenki helyett is, aki velük kapcsolódik és ezt nem teszi szóvá. A cinkos is bűnös, ebből most már nem adok alább. Ha én ki mertem állni a férjem elé, és őszintén szólni a magam ingatag személyével, ötvenkét kilómmal, más is meg tudja tenni, hogy felfedi azt, hogy érző, szerető, szenvedélyes ember.