luxusnak tűnik, hogy háború, sorscsapások, tényleges nehézségek, döntési képtelenségek között még mindig a szerelemmel foglalkozom. De teszem ezt azért, mert számomra egyértelműen e sorsszerű találkozásokban – amikor egy másik szemen keresztül a világból eddig nem ismert, de mégis nagyon közeli vidék fedi fel magát – hatalmas törést élünk át, ahol szerintem egyedüli helyként belénk áradtad a „kegyelem”. (amikor húszévesen majdnem meghaltam, először éltem át ezt a törést, ott a maga nyersességében, meztelenségében, tárgy nélkül találkoztam a szerelemmel)
Nem úgy születtünk, hogy erre a kegyelemre nyitottak legyünk, ehhez először meg kell törni a páncélt, azt ént rajtunk az istennek, és ezt teszi velünk a sorszerű, “karmikus”, szerelmi egymásra találásokban, melyekből nincs sok az életben.
Eltörik bennünk az, amit addig valódinak tartottunk, az én, és egy külső kerülőúton – egy másik ember tekintetén, érintésén, a vele való esetleges eggyéváláson keresztül – zuhanhatunk bele ebbe a törésbe.
A szerelem tényleg életveszély, és abban az eredeti minőségében, ahogy elképzelte és útravalóként odaadta nekünk a teremtő ( aki az ÉN) tényleg mindent kér.
A szerelem a törés, ahol isten vág ketté egy másik ember pillantásán át, akin keresztül ő maga, a végső igazság néz le ránk. Az élet első lehetősége egy külső felcsillanásban felismerni az Önvalót.
És itt indul a valódi kihívás. Menekülsz, az egyszeri szánalmas életedet félted, és addig maradsz a szerelemmel, míg melenget, de nem éget, vagy bele mersz ugrani abba a törésvonalba, amit a teremtő hasít beléd, mikor a másikon keresztül rád néz..
A törés az törés marad akkor is, ha menekülsz, és a világ tárgyaival próbálod aztán betömni a benned keletkezett rést, de választhatod a legmeredekebb utat, hogy kibírod, hogy maga isten töltse fel azt a törést.
Én egyértelműen az utóbbi mellett döntöttem, és noha olykor napokig védekezek, de rájövök, kínos védekezni isten előtt, mert csak ő fog megvédeni..a szerelmem pedig, akin keresztül kettétörtem, a világi utat választotta és menekül.
Rövid távon ő jár jól. Mert gyors érzéstelenítőt keres valahol a felszínen, egy másik ölelésben, valami mondvacsinált spirituális tanban, az elme egyik magyarázatában, vagy ott, hogy kiéli beteg hajlamát, és meglopja újra a barátját. Gyors érzéstelenítésként annyi megoldás van.
Nekem ki kell bírnom, hogy isten töltse fel a törést, amit teremtett bennem. Nehéz nagyon nehéz időszak ez, de az egyetlen kegyelemmel telis-teli.
Életemben most hatolok a legmesszebb a szerelemben.
Remélem, jár itt még más is, és nem érzéstelenít az élettel??!!
((és ezt mindig ki kell hangsúlyoznom, klasszikus házaspárok kíméljenek, tiltsanak, hagyjank el tényleg, ne is olvassanak..nem hiszek a mesékben a 21. században, meg abban sem, hogy van egy párunk. Kinek? Az énnek, aki mint valóság nem is létezik, csak az isten van, akinek meg nincsen párja.))