harminc éve lesz az idén, hogy minden előzetes felkészülés, gyakorlat, aszkézis, tanító lába előtt való hajlongás nélkül – szóval thogy az angol mondja, out of the blue – széjjel feszítette a szívemet egy addig soha nem tapasztalt erő, ami mégis sokkal ismerősebb volt, mint bármi, amit valaha e testben átéltem.
Mára leegyszerűsítve azt mondom, a Szent Lélek kiáradása volt ez a benső Atyából, aki a szívemben lakozik, de úgy is körbeírhatom, hogy Shakti kirobbanása Shivából, a tudatosság első mozdulataként.
Ezt a pillanatot, ami kapcsán nem is szabadna az időt emlegetni, mert meghalad minden percet, hívom Szerelemnek.
A férfi egy nálam huszonegy évvel idősebb alak volt, akinek a vezetékneve az enyémmel szomszédos, de aki mégis távolabb van tőlem a történetben, személyiségben, mint a legmesszebbi galaxis.
Ez volt az a pillanat, amikor életemben először isteni szemeim voltak, és színről színre láttam a jelenségeken túl, és azóta tudom, az a bizonyos isten, aki a színfalak mögött a szívemben lakik, minden pillanatban ekképpen érzékeli az életet. És én azóta semmi más nem akarok, csak isten lenni, mert mindig az ő szemeivel szeretnék látni!!
A férfinek ott és akkor halkan magamban, anélkül, hogy tudtam volna, hogy ki ő, igent mondtam egy életre, vagyis nem neki, hanem annak a tüneményes csodának, ami általa megjelent.
Az életem azóta annak a rettentő gyönyörű gyakorlata, hogy a pillanatot választom az idő mögött, vagy pedig a változó személyt látom, akivel azóta a legádázabb harcaim voltak, és aki volt olyan nap is, hogy meg akart ölni, és én is őt.
Erre a teret és időt nem ismerő pillanatra mondtam igent és építettem fel rá egy házasságot, közös alkotási teret, szövetséget, mert számomra ez a pillanat az egyedüli, amiben tudom, hogy megbízhatok.
Életem szerencséje, hogy mert jól bánok ezzel a harminc évvel ezelőtti pillanattal, és őt tettem meg életem urává, azóta még párszor felfedte magát az anyagban, és én ennek okán azóta többször is „szerelmes” lettem. Ezek a találkozások életem kegyelmi kinyilatkoztatásai, amikor nem tükör által és nem homályosan látok.
Ennek a pillanatnak köszönhetően nem robbantottuk fel ma reggel a házat, hogy temesse be végre azt a két küzdő személyt, akik vagyunk.
A nő nem a férfinak van teremtve, és a férfi meg nem a nőnek, hanem mindkettő egyenként az isteninek. A nőnek, miként a férfinak az önvaló a párja, mert együtt ketten semmire sem mennek.
Borzasztó reggel volt, tetőtől talpig remegtem, el lettem mondva mindennek, és egészen az alapzatomig össze lettem törve megint. És akkor eszembe jutott a pillanat, és, hogy nem nem fogom hagyni a káprázatnak, hogy leuralja azt, ami illuzórikus.
Aztán idejött a férjem, és elnézést kért. És akkor eszembe jutott Joschim, a szerelmem a férjem mellett, és azt kívántam neki, nőjön ő is fel a bocsánatig, és nem tőlem kell bocsánatot kérnie, hanem az Arunácsala hegytől, aki előtt állva hazudott. Nekem meg az istenemtől, hogy léteznek olyan percek, amikor nem őt választom..
Az utolsó lélegzetvételig van esély jól dönteni és bocsánatot kérni.