**társalkodót keresek, nem tanárt!!!
emlékszem, amikor 2005-ben az egyik asztrozófia tanfolyamon felálltam, és a kurzus felénél otthagytam az egészet, annyira felcseszett az előadó hiteltelensége, és főként politikai beágyazódása. Azóta látom, hogy csoporttársaim népszerű asztrológusokká lettek, szóval, hogy az, amit én hiteltelennek tartottam, az mekkora mértékben árad.. Azt éreztem, zsákutcában vagyok, és hiába erőlködöm, ezzel a rendszerrel csak a személy pszichológiai szintű térképét kapom meg, és egyszerűen nem találok a horoszkópon egyetlen egy olyan pontot sem, mely az énből kimutat.
Egy szörnyűséges mókuskerék tűnt fel előttem, melyben, mint a kalitkába zárt, kis állatkák tekerünk egy életen át körbe-körbe, és amit maximum elérhetünk az az, hogy egyes személyiségrészeket megértünk, traumákat oldunk, rálátunk családra, kapcsolatokra. De azt tudtam, hogy ez mind mind a karosszéria csupán.
Azóta, szóval húsz éve ülök a számomra egyetlen és imádott tanítóm lábánál, aki soha egy pillanatra sem érintette halandóságom, a karosszériát, és egyértelmű útmutatást adott, hogy a valódi segítség soha nem jöhet a személy, sőt még a szubtilis lélek szintjéről sem. Szóval arra mutatott rá, hogy itt az egyetlen és valódi gyógyszer az „isteni”, ám annak hatása egyáltalán nem biztos, hogy meg fogja gyógyítani a személyt is.
Ám ennek óriási ambivalenciája az, hogy mégis szükségesúnk van egy „gyógyult” énre, egy edényre, aki a tanítást át tudja venni. Szóval valamily eszközt mégis igénylünk, mely ha meg nem is gyógyítja, de elmagyarázza azt az ént, akiben lakunk..
2026 telén jutottam el a védikus asztrológiához, és bizony be kellett lássam, a húsz éven át az arroganciám volt a gát, az nem engedte meg, hogy kellőképpen elmélyítsem az énem, hogy megalkossam a tökéletességre törekvő edényt, mely képes átvenni a legvégső tanítást. Mert bizony azt hittem, amit lehet, az én, mint személy, már tudok magamról..
Két hónapja, ahogy mélyedek el a tanban, csak fogom a fejem, képtelen vagyok azóta egyáltalán csak ránézni is egy nyugati elemzésre, mert csak az ősi védikus asztrológia tanok nyugati eladható változatát látom benne.
Elkezdtem iskolába is járni, de azis kevés, lassú, unalmas, nem bírom a csoportban tanulást, a sok ezobio tanoncot, aki folyton közebszól az órán, úgyhogy inkább rengeteget olvasok a témában, és egyedül tanulok. Úgy érzem magam, mintha 51 és fél évesen (még nem tudom lerni, hogy 52) kellene szembesülnöm azzal, hogy egészében félrevezetett ez a nyugati rendszer, és én nem oroszlán napú, mérleg aszcendensű asszonka vagyok. Olyan most, mintha felnőtten tudtam volna meg, hogy nem is Zsuzsa volt az anyám és István az apám, és nem is Budakeszin nőttem fel..
Most ott tartok, hogy épp felfedeztem a védikus asztrológiában egy mélyebb horoszkópot, azt, ami a tűz horoszkópja, a lény képlete bennem. És ez valami döbbenet gyönyörűség és magány is, és egyelőre nem bírom el azt a magányt.
De most nem tanárra várok, nem kurzusra, nem vagyok hajlandó ezért senkinek többet fizetni, hanem felnőtt társalkodókra, akik hozzám hasonlóan csak mélyülnek és mélyülnek ezen isteni rendszerben, és szívesen megmutatnák, hol járnak épp elsősorban magukkal a tan segítségével. Mert szerintem itt egyetlen képlet van, amit meg kell fejtsünk, ez pedig a sajátunk.