borítókép: utca végén szakadék
Minden bizonnyal azért teljesen más a szerelemhez való hozzáállásom, mert általa nem feltétlen jól érezni szeretném magam, sem boldognak lenni, nem is a kéj csúcsaira áhítozok, hanem magammal vágyok találkozni.
Vele, vele, az „egyetlenemmel”, tér és idő koordináta-rendszeréből kiszabadítva.
Az első és utolsó emlékem róla, hogy fekete, sőt annál is sötétebb, és mégis ragyog, és ebben a világban – míg egy személyes énnek képzelem magam – tükröződései által ismerem fel, melyek után észveszejtve rohanok, és olykor teljesen össze is töröm magam ezalatt.
The Divine Family writes the system of Vedic astrology
A tükröződései nem éppen mindig „illettek” hozzám, olykor más volt az etikai-erkölcsi rendszerünk, más ujjban bíztunk, aki az igazság felé mutat, és ez a személy számára olykor rendkívüli gyötrelmeket okozott. Ilyenkor sikítottam egyet, kettőt vagy többet, aztán nyalogattam a sebeim, bevettem a gyógyszert, ha a sérülések miatt a test kérte. Aztán felálltam, és mentem volna tovább vele az örökkévalón is túlra..Mert a tükröződések, vagyis a szerelmeseim csak jönnek és soha el nem múlnak, ennyiben különböznek a világ egyéb jelenségeitől. (csak persze ezt ők ritkán értették, és sokkal korábban feladták, mint én)
Ezen a ponton csatlakozom le a világ tanácsairól, mert az itt, ahol látja, hány éve is vagyok „beleragadva” régmúltnak hitt szerelmekbe, noha már túl kellett volna rajtuk lépni, mondvacsinált „lélekgyógyászati rendszereket” épít fel, és azzal hiteget, hogy meg akar menteni a rossz kapcsolatokból. Új fogalmakat dob be a piacra, melyeket a társadalom kórusban kántál, és furcsa mód senkit sem zavar, hogy csak egy másolat..hogy azt, hogy traumakötés, apaseb, ükanyaseb, isten tudja, milyen felmenői nyomor valahol hallotta, és papagájként ismétli. Nem tűnik fel senkinek, hogy ezek nem a saját szavai, hanem épp felült az aktuális divathullámra. Nem tűnik fel neki, hogy a szerelem pont nem azt kérné, hogy a személyt toldozgasd, hanem, hogy őt kövesd..
Egyáltalán mi az már, hogy a világ azt szajkózza, hogy a szerelemnek vége lesz, mert mindennek vége lesz egyszer, ami megjelenik, csak elfelejti, hogy a szerelem előbb volt itt, mint maga a világ. Mert a szerelem a semmi első, legártatlanabb mozzanata, amiből aztán manifesztálódott a világ, tehát honnan tudja, hogy elmúlik, mikor meg sem ismerheti önnön “forrását”, mert kisebb annál..
A szerelem az első és utolsó megbízható jelenség, ami pechünkre tükröződésein keresztül fedi fel magát közöttünk, de aminek fénye, forrása, megelőz mindent, mint amit tudunk. És én csak őt akarom, és ha éppen egy csaló gazember hozza el, akkor is, mert a szerelem számít és nem a postása.
Szánom-bánom, hogy a postás ebből egy szót sem ért, mert ő is a modernizált lélekfelcserkedés egyik áldozata.