Francis Bacon festményeit eddig eléggé elkerültem, művein egyetlen olyan pontot sem találtam, ahol meg tudott volna nyugodni a tekintetem. Persze tudom, nem is megnyugtatni akart, sőt..de nem mindig voltam felkészülve arra a fajta széjjel trancsírozásra, amit e festményeken láttam.
Mígnem a már sokat emlegetett Földényi F.- kötet ( A melankólia dicsérete) meg nem fogta a kezem, és bevezetett a képek rejtelmébe, belsejébe. Ahova megérkezve nem is értem, mitől idegenkedtem eddig, hisz ugyanazt teszem én is a szeretetteimmel, mint Bacon tett az övéivel. Akaratlanul, lényük, magvuk keresve feltrancsírozom őket, és várom el ugyanazt tőlük is.
Lucian Freud Bacon egyik legjobb barátja, alkotótársa, de egyben riválisa is volt, kapcsolatuk évtizedeken át ívelt, ahol már elkerülhetetlen az, hogy a másiknak olyan benső tereibe is belépjünk, melyet ritkán mutat a külvilágnak. Egy ízig-vérig barátság a szenvedély, a konfrontáció, az esetleges ütközetek tere is, ahol megláthatjuk a másikból a sötétséget.
Bacon mindezt mintegy megelőzendő már a vázlatasztalon feltrancsírozta a barátját, ecsetjével kutatást tett a szeretett társ sötét vidékien, széjjel tépte a felszíni mosolyt, hogy lássa, mit rejt az.
Mert a lelket kereste, és tudta, az nem a másik mosolyában, a világra békésen rábólintó, tanult látszatmozdulataiban rejlik, hanem túl a benne lakó jón és rosszon.
Bacon, és itt hasonlítunk, aligha viselte a ránk ragasztott, javarészt abból előnyt remélő művigyort, és még mielőtt széles fogsorral vicsorogni kezdett volna a világ megjátszott jódolgában, ő gyorsan megvágta kicsit annak a felszínét, megmutatva neki, túl sok okod nincs itt örömködni. A gyötrelem színeit és formáit használta eszközként a műveihez, mert tudta, ha a lelket akarja megtalálni, akkor át kell hatolni a szenvedésen is.
És rájöttem, ugyanezt teszem én is, hogy minél gyorsabban túl legyünk a felszíni, bájolgó ismerkedésen. Csapjunk a közepébe, lépjünk egyből a lélek felé, ütközzünk, ha kell, kevés az idő a szépelgésre. Bontsuk meg a csomagolást, találkozzunk, derüljön ki, nem a ránk erőltetett hazug vigyorban, hanem a bőrünkön túl hasonlítunk, hogy a sebeink, a bensőnk az egyforma.
Kár, hogy ezen magatartásom miatt megint páran elpártoltak tőlem, de engem nem érdekel kevesebb, csak a másik egésze.
