!!!ahogy Rotraut Klein-Moquay és Yves Klein vigyáznak a szerelemre!!
torkomat fojtogató könnyekkel nézem, ahogy sok évvel Yves Klein halála után a felesége, Rotraut, mesél róla. Jóval több ez, mint világi kapcsolat, esetükben egyértelmű, hogy a négy év, mely fizikai formában lehetőséget adott nekik együtt élni, csak a nyitány volt.
Yves eleve tudta, korán fog távozni, szűk számára ez a földi stúdió, őt a végtelen égi műterme várja, ahol az örökkévalóságon túl is imádott kékjével lehet, és ahol az ég kékjével festhet további képeket.
Rotrautnak és Yvesnek sikerült az, ami Marinának Abramovićnak és Ulaynak nem, csendben, kiszabadítani a szerelmet földi kötelékeiből, és hazavinni oda, ahonnan származik. Yves indult el előre, és azzal, hogy Rotraut még testben van, általa ez a szerelem itt is van velünk az életben.
Ők aztán tényleg tudták, amit csak kevesen, a szerelem a tudatosság első moccanása az anyagban, és rá vigyázni életünk kötelessége. Szerelmet nem szakítgatunk, nem vállunk el, hanem sorsunkkal életre-halálra őrt állunk mellette.
Rotraut ma is, a maga nyolcanvannyolc évével, Yves földi titkársága, ő az, aki egész közelről látta és értette, mit jelent egy színbe beleszeretni – ami Yves Klein esetében az ultramarinkék – és azzá válni vágyni, és ennek okán titkon sürgetően várni a halált.
Természetesen ez a kék nem Yves Kleiné, használta már előtte sok ponton és tökéletesen a festészet, Giotto is ezzel a kékkel festette az egeit, és Mária palástját is ilyen színű kelméből szőtték az angyalok. Yves különlegessége csak annyi, hogy ő adta először és igazán át magát ennek a színnek, és ő az, aki igazán közel menve hozzá végzetesen belerendült a színből kiáradó erőbe. Igen, Yvesnek sikerült először a szín mögötti erő „megérintésére”, és annak nyomatékosítására, hogy az ultramarinkék már nem szín, hanem energia, ami számára a semmi első lélegzete volt az anyagba, a kiáradás.
Különösen szeretem, ahogy Rotraut Yves testlenyomat-festményeiről mesél, Yves azon szándékáról, ahol imádott kékjét már nem fanyélből és szőrből készült, hanem húsból, vérből és lélekből lett ecsettel akarta a vásznon megjeleníteni. Ezt a vágyát szolgálták a testlenyomatos festményei, ahol a modellek kékre kent alakjai mozogtak a felületen, és hagyták ott maguk mögött a lélek nyomait.
Yves ezzel a lélek a fizikai testben időzésének emlékét szerette volna megörökíteni, azt a pillanatot, amikor a lélek odaég az őt megtartó felületre, és még akkor is ott marad, ha a test már elenyészik. Mintául ehhez a hirosimai áldozatok, az atomrobbanás pillanatában a falakba égett formáit használta, és a judozás közben, a küzdelem hatására keletkezett nyomokat a szőnyegen.
Rotraut héthónapos várandós volt, amikor Yves elfoglalta égi műtermét, hogy szerelmét és a fiát soha el nem hagyja.
