Jövő héten Pécsen (2026.09.11, 17:30, Tudásközpont) a LIT irodalmi fesztivál egyik eseményeként én fogok beszélgetni István Harangi barátommal Északi barangolások című fotókiállításán, az eseményre való felkészülés okán néztem meg ezt a több, mint kétórás, lassan hullámzó, ám annál mélyebbre szántó filmet, mely csodálatos eszközt nyújt ahhoz, hogy a mozivászon előtt ülve a sötétben önnön szakadékunkhoz érjünk, és újra feltegyük magunk számára égető kérdéseinket.
A film azért is áll különösen közel hozzám, mert három, számomra igen meghatározó témát is érint egyszerre. Először is, én is szenvedélyes gyalogló vagyok, ha kimarad egy nap, már komoly elvonási tüneteim vannak. A külső tájban megtett lépések belül is visszhangoznak, és minél nagyobb távot teszek meg, minél extrémebb körülmények között, annál beljebbre, annál ritkábban látogatott tájaimra érek.
A másik ilyen téma észak, mely egészen kiskorom óta imádott tájam, amit romantikusan úgy képzelek el, hogy ez a vidék a Föld egyetlen olyan része, mely még őrzi a teremtéskori makulátlan tisztaságot, az északi nyelveket meg forrásnak érzékelem, melyeket hallgatva, még ha nem is értem nagyon őket, feltöltődöm.
A harmadik téma pedig a férfiak közötti barátság, ami számomra magával a barátság szóval egyenlő, mert úgy hiszem, ezen jelenség egyedül a férfiak privilégiuma. Mi nők, mint tyúkok az udvarban, maximum kotkodácsolni tudunk és a kakasért kivájni a másik szemét. Mi csak irigykedünk, féltékenykedünk, és egyszerűen kevesek vagyunk önmagunk számára, nekünk egy ponton túl sajnos mindig hiányzik a férfi, ha együtt vagyunk.
Ennek okán mindig is hatalmas előszeretettel figyeltem az éppen mellettem lévő férfi barátságait, és ha tehettem titkon bebújtam közéjük, és ott melegedtem.
A nőknek az anyaság és szerelem maradt, ez is valami azért, ezek is utak önmagunkhoz, és elég közvetlenek. Szóval azért rólunk sem feledkezett el a teremtés, hogy visszavezessen forrásvidékére.
A film adott még egy bónuszt is, amire nem is vártam, ez pedig a férfi fájdalma, aminek mibenlétéről nekünk nőknek aligha van fogalmunk, mert egészen más előjellel, más gesztusokkal fejezi ki az „erősebbik” nem azt, ha fáj neki.
A férfi gyötrelme olyan táj, ahonnan száműzték a szavakat, ahol a beszéd sosem járt. Néma, merev, kegyetlen vidék, ahol a fájdalom jó ideig ott marad, ahova akár kunyhót is épít és beköltözik, jól rejtőzködik akár évekig, évtizedekig is, ami úgy is tűnhet, hogy nem is létezik, pedig éppen csak rendkívül jók a búvóhelyei. Annyira jók, hogy olykor még maga a férfi sem találja őket, csak ha ráborulnak élete díszletei, mind. És ez a skót gyalogtúra megtesz mindent azért, hogy a külső extrém körülmények okán összedőljenek a díszletek.
A Messzi észak csodálatosan megmutatja, milyen az a férfitáj, hol még csak lappang a gyötrelem, és milyen az, amikor a külső körülmények látszólag összefognak ellenünk, de valójában értünk.