Festményeim nem klasszikus, múzeumba való képzőművészeti alkotások, nem gyönyörködtetni vágynak, sem a világot elvontan vagy éppen realistán visszaadni. Egészen más a feladatuk. Magam részéről sem vagyok festő, rajztudásom sem tökéletes, sőt, nem is tanultam rajzolni. Nem vagyok művész világi értelemben, műveim nincsenek galériákban, múzeumokban, és ez nem véletlen, mert nem ott van a helyük, hanem az emberi szívekben.
Vázlatkészítő vagyok, skiccelő. Ez nem szerénykedés, ellenkezőleg: ez egy komoly rang, aminek tudatában vagyok, és óriási felelősség, mert az lesz, amit felvázolok.
A vázlatrajzoló, mint definíció önmagam arra a rangra való visszahelyezése, aki vagyok.
Olyanok ezek a képek, mint amikor Isten kimondta: föld és tenger. A szavak még csak vázlatok voltak, ám teremtőerővel bírtak. A képeim is effélék. Ez a funkciójuk. Igen, teremtek, és a teremtés fáradtságos munka, nem egy nap, és nem is biztos, hogy egyetlen élet.
A képek csak tervek, vagy ha nagyon szépet szeretnék róluk mondani, akkor térképek. Annak a fajta létezésnek a vázlatrajzai, ahogy a teremtés talán eredetileg elképzelt minket.
Ezen a festményemen a Rámájana harmadik, Erdei könyv című fejezetének azon részét vizsgálom meg, ahol Szíta, Ráma és az aranyszarvas találkozik.¹ ( az eredeti legendát lásd lent, azt kimásoltam)
Szíta és Ráma ölelkezése a magában nyugvó, mozdulatlan önvaló, a magáról semmit sem tudó, támasz nélküli semmi jelképe. A teljes tökély. És azért nem tud magáról, mert abban még nem létezik a valaki, aki tudna. A legenda szerint Szítát elcsábította az aranyszarvas, aki valójában Márícsa démon volt álruhában. Számomra itt lép be a történelembe az első hamisítás. Hogy ez kinek volt az érdeke, nem tudom. De az biztos, hogy e tévképzet fertőzte meg az egész emberiséget.
Dedicated to Albrecht Dürer and Sita and Rama/ A.Dürer és Szita és Ráma emlékére
Ám nekem az aranyszarvas nem más, mint ennek a mozdulatlan tökélynek az első kiáradása, Szíta és Ráma ölelkezésének legártatlanabb testet öltése, szerelmük túlcsordulásának szimbóluma. A pillanat, amikor a semmi valakivé lesz, és ez a valaki önmagára ébred. Ez a ráébredés az isteni önvaló első önmagára ismerő másodperce. Igen, ez az idő születése, mely egyben a szerelem születése is.
Az aranyszarvas nem elcsábítás, hanem túlcsordulás, hanem többlet. Az aranyszarvas annak a jelképe, hogy ez az isteni ölelés kiáradt, magára ismert, és mert meglátta, milyen gyönyörű, ebből még többet akar: ebből teremteni vágyik. Szerelemből teremteni vágyik. Ezért mondom azt, hogy a teremtés ősanyaga a szerelem. Ez a kép Márícsa aranyszarvasának eredendő alakjának terve, annak a szerelemnek a vázlatrajza, melyet még nem minősített le az ember puszta vággyá, hanem amikor még megvolt annak isteni méltósága.
(innen!!! és milyen ügyes)
Szíta és Ráma az eredendő egységet képviseli, de a kiáramlás pillanatában ez az egység megkettőződik, hogy tükröződéssé váljon. Az egyetlen szarvas csak létezne, de a két szarvas már látja egymást. A megduplázás maga a tükör: az isteni önvaló azért válik kettővé, hogy megpillanthassa saját szépségét.
Míg a hagyományos mítoszban a szarvas egyetlen, elszigetelt kísértésként jelenik meg, ami elcsábítja Szítát Rámától, azáltal, hogy megkettőztem, visszaadtam a jelenet eredeti méltóságát. A szarvas nem egy kívülről jövő csapda, hanem Ráma és Szíta legártatlanabb, manifesztálódott kivetülése. A két szarvas – maga a vágy – valójában maga Ráma és Szíta a forma világában.
¹ [Lábjegyzet / Háttérben meghúzódó legenda]
A Sítá-Ráma és az aranyszarvas legendája: A hindu eposz, a Rámájana 3. könyvében (Aranjakánda) Rávana, Lanka démonkirálya el akarja rabolni Sítát. Segítségül hívja az alakváltó Márícs démont, aki káprázatos, drágakövekkel ékesített aranyszarvassá változik. Sítát megbabonázza a lény szépsége, és megkéri Rámát, hogy fogja el neki. A csel beválik: a szarvas mélyen az erdőbe csalja Rámát, majd a rá vigyázó Laksmanát is elvonja a kunyhótól, így a védelem nélkül maradt Sítát Rávana elrabolja. A klasszikus hagyományban az aranyszarvas a májá (a véges világ illúziója és a romboló kísértés) jelképe.