A Krasznahorkai-Gulyás interjú végén van egy kedvenc jelenetem, amikor kimennek terepre, és felhívják KL egyik fontos barátját, Balogh Tonio-t, akivel katonatársak voltak. Amikor azonban KL-t büntetésből áthelyezték egy másik helyőrségbe, a távozása előtt tett egy olyan – az interjúban közelebbről nem részletezett –-súlyos, meggondolatlan gesztust, amivel nagyon mélyen megbántotta és elárulta a barátját. Ezt a cselekedetét akarta KL helyrehozni.
Balogh Tonio hozzáállása mélyen megrendített. Persze, lehet, hogy készült a beszélgetésre, de mindegy is, hogy előre eltervezve volt az egész, vagy sem. Itt a mozdulat a lényeg, melyre nekem is mennyire szükségem lenne adott helyzetekben.
Magam részéről azt, ha megbántanak elsőre zsigeri dühvel reagálom le, nem hiszem, hogy ezt meg tudom változtatni. A diófából nem lesz cseresznye. Ám második mozdulatként viszont eddig mindig elnézést kértem az indulatért, az esetleges kilengésért.
De Balogh továbbmegy.
Hagyjuk is, mi volt az első reakciója annak idején, mert mára a mély együttérzés erejében él. Tudja, hogy aki árt nekünk, megcsal, elárul, ellenünk tesz, az azt egy adott életkörülmény közepette teszi, hogy nem ő az, aki velejéig romlott, hanem a körülmények nehezek.
Tehát a reakciója az, hogy biztos volt valami elrendezetlen ügye magának Lacival, ami miatt azt tette vele, amit.
Persze, jó lenne tudni, a bocsánatkérés nélkül is eljutott-e magában erre a pontra.
Mert ez lenne a cél, és nem csak barátság idején. Mert bocsánatkérésre, kárpótlásra nem mindig számíthatunk.
Tudom, hogy barátságban is irtózatosan sérülünk,de mégis a legmélyebb sebeket egymásnak szerelem idején okozzuk. Méghozzá azért, mert soha senki előtt nem vagyunk annyira meztelenek, mint a szerelmünk előtt, és persze ennek van egy konkrét fizikai kivetülése is, csak a szerelmünk előtt vetkőzünk le egészen, na meg az orvos előtt.
A cél az lenne, és ez tanulság és lecke nekem is, hogy a teljes mezítelenségemben belém döfött tőrök mögött ne a másik indulatát, gonoszságát, agresszióját lássam, hanem azt, milyen borzasztóan szenved, és mert nem bírja el, külső alakra van szüksége, akibe nyomorúságát belé döfheti.
Ez lenne az együttérzés magasiskolája, támadás esetén a másik legmélyebb kínjának átérzése, mert boldogság idején senkinek nem jutna eszébe tőrt döfni belém.
Ez a Balogh Tonio-s rész egészében átírja az elmúlt időszakomban átélt szerelmi háborúk okozta sérüléseimet, és ez a fajta megértés ,együttérzés jelenleg számomra a leghatékonyabb gyógyszer a sebeimre.
Azt, hogy ki miért tette amit, megtudni nem fogom, ezért sem foglalkozom a modern kori lélekgyógyászattal, mert egyszerűen felszínes. Még ha a szülőkben meg is találok valami okot, mely az illetőt azzá a nyomorulttá, tolvajjá, árulóvá tette, aki, az is éppen csak a jéghegy csúcsa. Mert kik is a még fellelhető felmenőink valódi mélységeinkhez képest. Ha nem tudunk leásni egészen az isteni, angyali ősökig, számomra tiszta röhej ez a modern kori lélekbúvárkodás. Senki nem tud semmit, mégis tanít,okít és gyógyít..jajnekem.
Átlátni a múlt szövevényeit esélyünk sincs. És talán tényleg bőven elég annyi, az a szerencsétlen ott és akkor nem tehetett mást, kést rántott és széjjel trancsírozta a szívemet.
És furcsa mód ezzel a hozzáállással jutok el egyedül oda (ide) magamban, hogy nahát, amit összevissza vagdalt bennem a másik, az valójában csak a szívemet elzáró, évszázados, ezredes bozótos volt, csak azt vágta szét, mert a szívemet nem éri el ő sem és én sem innen a jelenségvilágból.
De a hozzá vezető utat legalább kitisztította irdatlan erejével, és ennek okán most már legalább azt tudom, mi nem a valódi szívem. Mert az most vérbe fagyva didereg, miközben én most is szeretek.