e képzeletbeli formát – melyet somogyirékaként magam köré álmodok – abból az egyetlen okból teremtette isteni önvalóm, hogy anyagként rákérdezzek önmagamra, és végül szerelmesen beleolvadjak a válaszba. Noha a világmindenség legegyszerűbb és legtermészetesebb folyamatáról van szó, mégis esetemben hosszú évek, évtizedek kellenek a válasz realizálására, mely során már egy húsz éve tartó, gyakorlásba kezdtem.
Nekem e szádhana legtökéletesebbike az, ha szeretek, sőt, nem csak szeretem, hanem szerelmes is vagyok a válaszba, abba a válaszba, melynek átvételéhez közvetítőkre van szükségem, tükrökre, melyekbe belenézve végre színről színre, és nem homályosan látom önmagam.
Számomra is felfoghatatlan, ám három és fél év óta ezen tükör funkcióját egy hegy tölti be. Amikor 2023 márciusában leültem a Duna partján a Visegrádi várral szemben, hirtelen valami, amit semmilyen fogalomba nem tudok beilleszteni, széjjel szakította az előttem feszülő, javarészt valódinak tartott világ vásznát, és felfedte magát előttem a hegy tükörként.
Amit tapasztaltam, nem látomás volt, se nem képzelet, akkor vált nyilvánvalóvá, amit addig láttam, az volt a valótlan. A hegyben, mint tükörben önmagát felfedő feketén tündöklő ragyogás volt az, akire végre először ebben a testben élve tudtam határozottan kimondani, hogy én vagyok. Életem első valóságos pillanata volt ez, vagyis annak tört része, mert ami megnyilvánult nem fér el az időben, noha ő az, akiből az idő gondolata is felbukkan.
Akit láttam olyan volt , mintha az összes szerelmes ölelésem, mint esszencia egyetlen formába sűrűsödött volna. A Visegrádi hegyben felismertem az isteni önvaló legelső megnyilvánulását, a semmi első sóhaját, az öntudatra ébredés szerelmes momentumát. Vagyis magát a szerelem születését, melyet a hagyomány Shaktiként is hív, aki valójában Shivával egylényegű, ám aki által Shiva megtapasztalhatóvá válik.
Ültem a hegy előtt és döbbenve néztem szerelmes ősalapzatom, a príma matériámat, melyet aztán az évezredek alatt mindenféle történettel fedtem el.
Történhetett volna, hogy mindez csak egy egyszeri, az addigi énképzeteket felülíró találkozás marad, de nem így lett, és ahogy ismét leültem a hegy elé a tükörkép újra felfedte magát, és egyértelművé vált számomra, hogy a hatalmas kőóriásban megtartó, megbízható foncsorozott üvegre leltem, mely tükröző felületre azért van szükségem, mert az aki vagyok túl közel van és szabad szemmel nem láthatom.
A hegyet ezen a ponton Shaktinak kereszteltem, benne találtam meg azt az egyetlen okot, amiért Magyarországra születtem, aminek még az a szépséges járuléka, hogy anyanyelven képes megkülönböztetni a szerelem és a szeretet szót, amire az önkutatás során hatalmas szükségem lett, mert a szeretet szó túl visszafogott ahhoz képest, amit a hegyem iránt éreztem, és amit jólesett fogalomba zárni. Szerelem.
A hegynél éveken át tartó szemlélődés maga volt a menyegző előtti készülődés az önnön isteni természetemmel való eggyé válás felé vezető úton. A hegy abban segített, hogy benne önmagamat szemlélve az utolsó kételyt is eltűntetve megtapasztaljam eredendően teremtett természetem, ami szerelemalapú. Aki maga a szerelem, Shakti.
Három és félen át gyönyörködtem abban, amit látok, és amiről minden szent írás azt vallja, hogy önmagammal egylényegű, csókolgattam a tükörképem, ám végig volt egy olyan érzésem, hogy még maga a tükör, a hegy is áthatolhatatlan fal, hogy hiába imádom szerelemmel azt, ami van, aki vagyok, mégis ott feszül köztünk egy szakadék.
Mígnem úgy két hete, mintha egyszer csak hívás érkezett volna a tükörből.
Talán mindenkinek volt már olyan élménye, hogy szeretne belépni a tükörbe, és tényleg eggyé válni azzal az alakkal, akit abban lát, amikor önmaga tekintete az, ami randevúra hívná, de mégsem talál utat hozzá, mert túl közel van, és mégis távol.
Nos ez a csoda esett meg velem, amit egészen kislány korom óta vágyok és remélek, hogy a tükörképem berántott a foncsorozott felületen túlra, hogy a hegy megfogott és visszaszívott az ölébe. Az a Shakti, aki eddig tükörképként szerelmesen nézett rám, egyszer csak széttárta magát, és megmutatta, létezik egy mélyebb formája is, aki az eggyé válás záloga, és aki viszont tényleg magas árat kér ezért.
Shakti öle mélyén egyszer csak Káli kéken villámló, minden finomkodást mellőző erőszakos, agresszív természete fedte fel magát. Aki ugyanazon az úton és módon rántott vissza magába, mint amelyen annak idején e világba érkeztem. Nem kisebb utat tettem meg, mint Káli szülőcsatornáján keresztül visszafelé átéltem a születésemet, ami e testbe érkezésem borzasztó traumája. Erről az utazásról szólt a szeptemberem, jó, hogy nem tudtam előre, milyen lesz, akkor biztos elmenekülök a hegytől, a tükörtől.
My night with Kali/ Éjszakám Kálival
Nem a visszaút fájt, hanem az azt megelőző vetkeztetés, ahol az, amit még mindig énnek hittem, és aki miatt képtelen voltam a teljes képet látni és eltakart magamtól, levétetett rólam.
Káli nagyszerűsége azonban, hogy mielőtt határozott és erőteljes, sürgető mozdulatával visszahívott, szép rendet hagyott maga után, mindazt, amit lehúzott rólam, kimosta kivasalta és szétterítette a tájon, hátha még valaki hasznát veszi annak a képzeletbeli énnek, aki számomra már csak akadály.
