jelen korunk szellemi, spirituális lezüllését, és tömeg szinten az állatias létbe való visszacsúszást mi sem bizonyítja jobban, minthogy a szerelmet a közmegegyezés általánosságban a szexussal párosítja, és aligha tudja elképzelni -, és remélem, ebből egyre több a kivétel – hogy a szerelemnek nem feltétlen járuléka a testiség. Viszont egy eredendő világban a testiséghez mindenképp járult szerelem, tehát csak akkor öleltük a másikat, ha abba, mint istenünkbe szerelmesek voltunk. De hát egy eredendő világban ez csak természetes volt, mert ott nem is egy másikat, hanem csak álruhás isteneket láttunk, így ott előfordulhatott, hogy napi szinten szerelembe estünk ennyi gyönyörű lény között. Hu, micsoda csodálatos ölelkezős orgiák lehettek ott a szerelem jegyében..
De hagyom is a szexust, bár kedvenc témám és mozdulatom e világban, mert amiről most írok, az a szexus nélküli szerelem. Ugyanis léteznek óriási találkozások, életre szóló szenvedélyes szövetségek, melyek tüze isteni és örök, de melyek mégsem egyértelműen a test szintjén köttetnek. Hadd említsek csak egy egyértelmű példát, Ramana szerelmét a Arunácsala hegy iránt, vagy az enyémet, amit a Visegrádi hegy felé érzek. Ezek egyértelműen szenvedély alapú, tüzes kapcsolódások, hol háborgó, hol mozdulatlan, egyszerre sóvárgások és megállapodottságok. Az emberi és a nála felmérhetetlenül hatalmasabb közötti lángolások.
legnagyobb szerelem előtt..már csak az egyik lábam tart itt.
Aztán léteznek olyan szerelmek is, melyek úgymond csak egy bizonyos mennyiségű “szexuális patront” kaptak, és miután azokat a pár előtte, nincs szükség a folytonosan a másikba való alá és kiszállásra, mert e mozgássorozat eredményeképp megérkeztek egymásba, és a kapcsolatuk ezzel egy másik szintre lépett, ahol hirtelen a testiség banálissá is lett. Ám ez nem jelenti azt, hogy a szexus ilyenkor ne jelenhetne meg egy másik ember felé, ami az előbb említett szerelem alapú kapcsolatot nem veszélytetheti.
A szenvedély nem csupán „alsó csakra” szintű, magam részéről most például megint sokáig nem látom a férjemet a fizikai síkon, ám ez egyetlen egy pillanatra nem távolít el tőle, a frissen írt szövegeit olvasom, és tetőtől talpig szenvedély, együttérzés, otthon és összetartozás hat át, aminek esetünkben nincs konkrét és klasszikus fizikai síkja, azokat a partonokat ellőttük, szövetségünk, eggyévalóságunkat nem érinti tér és idő, a ki be- ki be korszakunk volt az előkészítő.
aki a tükörképébe szeretett bele, nem Nárcisznak hívják, mert a tükör, amit kapott nem e világi foncsorozott üveg volt.
De ugyanígy mesélhetek azon szerelmei fellángolásaimról, melyeket nők iránt érzek, ahol eszem ágában sincs ezt fizikai szinten konkretizálni, amit azért sajnálok, mert biztos finom lehet az (na jó, egy punci) is, csak sajnos nekem arra nincs gusztusom. Múlt héten átéltem egy ilyen élményt, én is zavarban vagyok tőle. Egy hatalmas repülőtéren szúrtam ki a tömegben, előre megbeszéltük, hogy találkozunk, mert az érkezési városból közös taxit foglaltunk, de azt, hogy hol, nem egyeztettük, szóval akkor még csak bolyongtam a tömegben, amikor is kiszúrtam őt. Egyik lábáról a másikra billegve kék lepkéket videózott a telefonjával. Fáradt volt, ő sem aludt aznap éjszaka, kócos volt és látszott rajta, hogy mert régen keleten él, nem követi a nyugati divatot. Semmi smink, semmi ötvenes nők arcplasztikája, kedves ráncok kísérték az öregség felé. Na de a szeme, atya ég, magasságos úristen.. Valamit mesélt a franciaangoljával, de én csak a szemét néztem. Aztán a taxiban mondtam neki, nyugodtan tegye a fejét a térdemre, és akkor a kezemet a vállára helyeztem. Hát ami akkor lángolt fel bennem, nem múlik el soha.
Aztán említhetném még azon szenvedélyes, igenis szerelem alapú kapcsolataimat, ahol a másikat még nem is láttam, és lehet, hogy nem is fogom, ahol közvetlen az intellektusába, a szellemébe szeretek bele a művein, megnyilatkozásain keresztül. Ők az én igazi búvóhelyeim, közülük többet egész biztos nem hozok, mert nem tudok, lehozni az anyagba, így ezek abban a térben maradnak, ahol a dolgok nem változnak, így biztos nem rontjuk el őket, ha lerántjuk az életbe.
Na mert azt aztán lehet, erről szól sajnos javarészt az élet, égben köttetett, örök éltűnek teremtett szövetségek kétségbeesett manifesztációjáról az anyagban, ahol a monogámia uralkodik, ahol a szexus javarészt modern kori jóga vagy aerobikóra lett. Ahol, ha nem vigyázunk nagyon-nagyon a szerelemre, az előbb vagy utóbb elpusztulhat