Hirtelen törnek itt rám az ünnepek az otthonomtól jó pár ezer kilométerre. Lassan tudatosult csak, hogy a hinduk ma ünneplik Diwali-t, ami Ráma száműzetéséből való hazajövetelének nagy napja. Emiatt tegnap este óta ész nélkül petárdáznak. Nem törődik itt senki a kutyákkal, pedig futkározik jó pár száz szabadon gazda nélkül.
Olyan a város, mintha bombatámadás alatt állna, folyamatosan robban valahol valami. Az indiaik amúgy is nagy előszeretettel durrantgatnak sima hétköznapok is, ha már a kultúrájuk szigorú erkölcsi szabályokhoz köti azt, hogy férfiasságuk természetesen áradjon. Ami miatt nem is szívesen sétálok itt este egyedül, mert ezekben a koromfekete tekintetekben ott a düh, és a retorzió vágya, hogy eredendő lényük nem engedhetik szabadon, mert kikapnak a ki tudja, melyik istenüktől. Középkor ez nekem, emberi butaság. De hát valahogy irányítani kell milliárdokat.
Máricsa, Ráma és az aranyszarvas – a vágy méltóságának visszavétele
Diwali valójában egy démon legyőzésének ünnepe, bonyolult mese, melyben Szita beleszeret az aranyszarvasba, valami olyan észveszejtő gyönyörűségbe, amit addig el sem tudott képzelni. Ezzel egyetlen pillanatra kifelé fordul abból a szakrális ölelésből, melyben Rámával az idők elejétől ringott. A történelem démoni jelenlétként minősíti ezt a másodpercet, hisz valami elcsábítja, ami nincs jelen az ölelésben.
Pedig dehogy, éppen csak túlcsordul a szerelmük, kiárad, és egy külső, aranyló alakban/tükörben ismeri fel Szita milyen gyönyörűek. Megkéri Rámát, hozza haza a szarvast, valakit, akitől még több, szebb lehetne a szerelmük. Ráma utána ered az állatnak. Ez a pillanat a semmi első sóhaja, az első rezzenés.
Az örökéltű, megbonthatatlan ölelésben lakozó szent pulzálás aranyszarvasként kiárad, és kezdetét veszi az álomteremtés.
Ebből gyártott le démoni mesét a hindu mitológia, az aranyszarvas mögött Máricsa ráksaszát jegyzi, aki minden rossznak elindítója, és aki miatt hajnal óta ébren vagyok, mert azóta petárdáznak. A történet bonyolult, egyszerű agyam már az elején elfárad, érzi, csapdába csalja a hindu mitológia.
Én egy másik Diwalit ünneplek ma, mely az aranyszarvasban nem démont, hanem az isteni pár szerelmének túlcsordulását látja, a pillanatot, amikor szenvedélyük kiáradt a világba, és elkezdődött a teremtés, melynek alapanyaga Ráma és Szita túlcsorduló, egymás iránti imádata.
A démonokkal bajlódjanak a hinduk, miként a kísértővel a keresztények, én csak ásítok ezektől a meséktől, melyek persze irtózatos veszélyesek, mert miattuk sínylődik rabigában a 21. században is a szerelem, aminek ismerjük a következményeit, elég csak körülnézni.
Szóval, magam részéről ezen a napon a szerelem túlcsordulását ünneplem, és anyukámat, aki tragikus életével utat tört a kísértő központú, keresztény kultúrkörben, ahol én is felnőttem, és ahol az első leendő alkalommal, hogy a sorsom megengedte, azt mondtam, megállj, nem táncolok tovább a ti rigmusotokra.
Az én istenem nem is tud a kísértőről, ő csak a fényt látja, a szerelmet, mely minden ember alkotta korlátot feldúl, ha áradni akar.
Anyám volt az első forradalmár női felmenőim között, akiben először robbant fel az évszázadok óta a sötét szobákba zárt szent szexus, aki először mert odaállni a rendszerben megkövült anyja, nagyanyja elé, és azt mondani elég. Ám anyám szomorú sorsa csak a meglévő formák felborításáig ért, csak tört és zúzott, amiben ő is nagyon megsérült. De azt, hogy a romokon, mit építsen fel, még nem tudta.
Nekem akkor vált rendkívül hívogatóvá szilaj, akkor még szabad szelleme, amikor 1969-ben, két szerelmével ünnepelte Diwailt, a szerelem túlcsordulásának ünnepét, akkor szerettem volna megszületni hozzá. De sajnos a társadalmi korlátok miatt erre esélyem sem volt. Az, hogy nemet kellett mondania annak a lénynek, aki a szerelmük három irányba áradásakor szeretett volna testet ölteni, az ő valódi drámája.
Aztán öt évre rá mégis megérkeztem, egy klasszikusan elfogadott, keresztény házasságba, hogy a felmenők se szégyenkezzenek az öntörvényű, buja Zsuzsika miatt.
Anya utat tört, rombolt, nélküle én nem építkezhetnék, de nekem muszáj volt elkezdenem, hisz abba a romhalmazba, amibe megérkeztem, nem bírtam létezni. Így ezt a sorsot arra szántam, hogy annak a helyén, ahol ő mindent összezúzott, új várost építsek.
Szerelemből.