Két út vezet a szerelembe, mely a szabadság maga, súgja nekünk Petőfi lassan két évszázada. Az egyik az azonnali halál, mely Iluska története, a másik pedig a János vitézzé nőtt Kukorica Jancsié, aki nem kímélve magát, góliátokat is megvető bátorsággal vágva át magát sorsa legsötétebb részein, s életében megvalósította azt, ami a szerelmének csak földi keservei elmúltával sikerült. A megérkezést Tündérországba.
A költő rózsaszínné színezett meséje egy valódi felébredés története, döbbentem rá minderre az idén.És azt az utat, melyet János vitéz 27 énekben megtesz, Frida Kahlo teljes pompájában, a szenvedés színeinek egész palettáját elénk tárva, óriások, törökök, boszorkányok.. a huszadik században megismételi.
Képei ugyanannak az útnak a lenyomatai, mint Jancsié, mely a keresőt a szabadsága, szerelme felé vezeti. Térkép ez mindkét esetben a szenvedés kihagyhatatlan állomásain keresztül Tündérországba, ahova reméli Frida, örömteli lesz a távozása, és ahonnan soha többet nem tér vissza..
Szabadság vagy szerelem, rokon szavak, ikertestvérek, sőt annál is közelebbi a viszonyunk, egyek, hisz pontosan egy irányba mutatnak. A hűvösebb, józanabb típusok hívják szabadságnak, a hevesebbek, tüzesebbek úgyis a szerelem kifejezése mellett döntenek. Petőfi meg választani sem tudott..