Elhangzott a fonyódi Feng Shui Galériában, 2018. január 26-án
Évekkel ezelőtt fölhívott telefonon az azóta sajnos már elhunyt balatonfüredi
városi könyvtár igazgatónője, hogy vendégül fognak látni egy ifjú hölgyet, aki
selyemképeket fest: vezessem le a vele való beszélgetést! Örömmel vállaltam a
megbízást, mert mindig érdekeltek az új feladatok, s bevallom, a selyemfestésről
gyakorlatilag semmit nem tudtam. Halványan derengett ugyan valami, régi kínai
és japán képekkel kapcsolatban, de ez alig volt több a semminél.
Az igazgatónőtől megtudtam a hölgy nevét, címét, telefonszámát, e-mail
elérhetőségét, így a szükséges adatok birtokában nekifogtam a búvárkodásnak.
Természetesen – mint manapság ilyen esetekben minden alkalommal – az
internet segítségéhez folyamodtam. Így kerültem először kapcsolatba – igaz, csak
közvetett módon – Somogyi Rékával.
A műveivel való első találkozás sokkoló élmény volt számomra. Elkápráztatott
az a színes kavalkád, ami a képeiről felém áradt, ugyanakkor teljesen össze is
zavart. Nem értettem, hogy mit fejeznek ki az akkor a valóságtól
elrugaszkodottnak látott alakok, jelenetek, tájak és események, és ez
fölbosszantott. Órákig nézegettem a képeit a számítógépem monitorán, és
fogalmam sem volt róla, hogy mi ez az egész. Azt rögtön éreztem, hogy
érzelmileg döbbenetes erővel hat rám, és szerettem volna megfejteni ennek az okát, de erre képtelen voltam, és ez nyugtalanított.
Most már tudom, hogy akkor hibát követtem el. Racionális módon
gondolkodva, az anyagi világ módszereit alkalmazva igyekeztem közelebb
kerülni Somogyi Réka világához, holott ez teljességgel abszurd ötlet. Mert ezek az
alkotások túlmutatnak az általunk megélt hétköznapok világán, egy másik
dimenzióba röpítenek el bennünket, vagyis a szokásos módon nem értékelhetők.
Ha rezonálni akarunk velük, ki kell kapcsolnunk a szokásos módszereket, át kell
szállnunk egy másik vonatra, át kell lépnünk egy másik dimenzióba, ahol ezek a
csodálatos képek megszülettek, élnek és elevenen hatnak. Olyan dolgokat
mesélnek el nekünk, amilyenekkel a megszokott életünk során talán soha nem
találkozhatunk. Mert fölborul az általunk ismert rend, minden irracionálissá,
lebegővé, érzelmekkel telítetté válik. A dolgok a szó szoros értelmében a fejük
tetejére állnak, megszűnnek a korlátok és szabályok, minden csupa nevetéssé,
vidámsággá vagy épp furcsa szomorúsággá változik körülöttünk. Egy olyan
erdőbe tévedünk be, ahol minden lépés, minden pillanat csodálatos mesevilággá
változik.
Ez Somogyi Réka világa, amelyről ő maga így vall:
Számtalan vágy között, mely megannyi fájdalom oka, megjelent bennem egy,
amelynek ismeretlen a gyökere. Egy kérdés, melyre nem létezik az elme szintjén
válasz, de amely nyílegyenesen mégis a válasz irányába vezet.
Ki vagyok én a valóságban?
Úgy döntöttem, vagyis talán nem is volt más választásom, hogy lefestem az
utat, ahol járok. Minden festményemmel – elsősorban önmagam számára – tüzet
gyújtok, hogy ne fázzak. – (idézet vége)
Mi módon került kapcsolatba egy ilyen – elterjedtnek, szokványosnak
egyáltalán nem nevezhető – festészeti technikával? A svéd-német szakon
elvégzett egyetem után Németországba került, ahol a szállásadónője
selyemfestészettel foglalkozott. Micsoda véletlen! – mondhatnánk, holott jól
tudjuk, hogy véletlen nem létezik. Az életünkben mindennek oka és értelme van,
még ha ezt nem is mindig vagyunk hajlandók tudomásul venni. Réka érdeklődve
fordult az akkor még számára is újszerű technika felé, a hölgy pedig bíztatta:
próbálja ki! Ez volt az a találkozás, ami eldöntötte és meghatározta az életének a
további menetét. Ez lett az a módszer, amelynek segítségével elindult az
önmegismerés sokszor kínkeserves, ritkán örömteli és gyakran végtelen
hosszúnak tűnő útján.
Mert a művésznő nem tesz sem többet, sem kevesebbet,
mint kivetíti önmagából belső harcait, bánatait, álmait és ébredéseit, az életével
kapcsolatos kérdéseket és problémákat, amelyek az anyagi világ szintjén az általa
alkotott képeken manifesztálódnak. Igen, a képeken látható lány-alakok mind-
mind őt rejtik magukban, az ő alteregói, s a köréjük varázsolt, színes környezet az
ő világának a tükörképe.
Somogy Réka – talán nyugodtan mondhatom: mindnyájunk örömére – az
önmagához vezető útnak ezt a módját választotta. Őszintén kitárulkozik előttünk,
nincsenek titkai, mert úgy gondolja, hogy a munkáival másoknak is segít,
útmutatást, tanácsot ad, megoldást kínál. Vagy egyszerűen csak együttérzést
sugall, amire, tudjuk, mindnyájunknak nagy szüksége van.
S talán fontos még megemlítenem, hogy az általa alkotott képeknek további
élete is van. Lelépnek a falról, s ruhákká alakulnak át. Felvehető, hordható,
alkalmi ruhákká. S hogy miért éppen ruhák? Mert az alkotó úgy gondolja: nem
helyes, hogy a ruha csak eltakar, s így sokan mögéje bújnak, titkolóznak,
igyekeznek elrejteni valamit. Ezért ő a festményeiből készíttet ruhákat, hogy azok
ne csak eltakarják őt, hanem őszinte kitárulkozások is legyenek a környezete
számára.
Ennyit szerettem volna elmondani Önöknek. Ha valakinek még bármi kérdése
van az elhangzottakkal kapcsolatban, vagy azokon túl, a megnyitó után
nyugodtan forduljon a művésznőhöz: mindenkinek szívesen áll a rendelkezésére.
Gaál Antal