úgy mondja a tanítás, hogy ez a jelenségvilág csakis azért tud megjelenni, mert kettős a természete, és ugyanannyi mértékben bír fénnyel és sötéttel. Éppen ezért teljes lehetetlenség tőle kész, tökéletes helyzeteket elvárni. Ha ezen kettőssége nem lenne, nem is létezne, s akkor örökkön örökké szunnyadna, mint lehetőség a semmiben.
Ezen tudás birtokában az ember már az óvodában leszámol a fehér lovon érkező herceg képével. És onnantól töredékes, sebes emberi lényekkel találkozik, akik mögött végtelen hosszú sors kanyarog, amit vagy felmenőknek, örökségnek, vagy előző életeknek hívunk. Itt ki-ki szabadon választhat ízlése szerint.
Tehát teljesen téves az a képzet, hogy ha majd így-úgy-amúgy kipucolod, széjjel terápiázod, kigyógyítod magad, akkor tisztább, makulátlanabb kapcsolataid lesznek. Nem lesznek, hiába jógáztál, meditáltál, gyóntál évszámra eleget, az utolsó pillanatig (kis)hibás maradsz., és hibás lesz az, amit “bevonzol”. És akiben túl sok a felszínen a “fény”, aki túl tiszta ápolt, kiművelt, kigyomlált, az nekem mindig gyanús. Erre gyúr amúgy a spirituális-ezoterikus-pszichológikus egyház, vagy inkább áruházlánc. Itt egy kis toldás, ott egy kis oldás, magzatkori traumafeldogozás és már kész is vagy..
Ezért is szeretem, ha valaki a sebesüléseit, a hibáit a felszínen hordja, mert akkor nincs bábszínház, te is nyomorult vagy, mert ember vagy, anya szült, sorsod van. Te sem tudtad elengedni, megoldani, fellazítani..szóval akkor üdvözöllek. De ettől függetlenül kezdjünk azért hozzá rögtön a rendrakáshoz, azzal a biztos tudással, hogy holnapra újra rendetlenség lesz, mert emberek vagyunk, piszkot hagyunk magunk után, mert élünk.
Ám ha szerencsések vagyunk, akkor ebben a köztünk feszülő térben – mely amúgy a személyeink különbözősége miatt folytonos mozgás, változása területe – megjelenhet egy harmadik elem, egy idegen vendég, melyet egyikünk sem ért, és aminek köszönhetően félúton, a személyeinket egy kis időre magunk mögött hagyva mégis találkozhatunk, és megérezhetjük a szabadság illatát.
Ahogy ma divatosan mondják, egy éve tényleg egy roppant nehéz történetet vonzottam be, az illetőnek még csak lova sem volt, sőt előfordult az is, hogy elkötötte a másét, de mert egy éve óta egyre nagyobb pompájában vendégünk e harmadik, ezen ismeretlen, fenséges és felmérhetetlen, ezért egyre csak “boldogabb” vagyok miatta, még ha tudom, minden – a megoldhatatlan élet, a meggyógyíthatatlan én – ugyanolyan marad az utolsó lélegzetvételig.