Ketté törték az életét, de a lelke ép maradt.
Így viseltetnek a nagyok, akik tudják, valódi hatalmuk úgysem vehető el, s a birodalmuk – amiből éppen csak egy kicsike rész látszik a Földről – nem ebben a világban van.
Geréb Ágnes számomra a szent kategória. Bizony ha hagyná, már életében leborulnék a lába elé, mert látom, rajta keresztül micsoda minőség ölt testet. És amikor két napja arra utaltam itt, hogy nem értek egyet a Pintér Béla-i művészetbesározással, ahol, mert megélhetési színházról van szó, s a művet a tömegszínvonal kiszolgálása miatt le kell rángatni a sárba, akkor hadd hozzam már fel példaként Ágit.
Igen, erre a minőségre vágyok, erre a művészre, – mert Ági az, csak ő nem színházat csinál, hanem bejáratot emel az élet elé – aki a valódi és tényleges meghurcolásra is “felfelé” válaszol. Tisztában van vele, az élet fájdalom, vér és szenvedés, s felnőtt annyira, hogy tudja, nem örömködni jöttünk ide, hanem a végső kiszabadulásunkat készítjük elő ebben az árnyékvilágban, mert ez a hely arra való csak és kizárólag.
S a munkánkkal, legyen az színház, szülészet vagy festészet, bármilyenek is legyenek a körülmények, hidat építünk magunknak a semmi felé. Mert csak a magunk építette hídon keresztül mehetünk “haza”.
Az ilyen lény tudja, az események csak jelképek, és azt sürgetik, hogy a világ gyalázatára ne azok színvonalán válaszoljunk, mert azzal pontosan az ő szintjükre süllyedünk, és mi is szarosak leszünk!
Geréb Ágnes egy a világokon túllátó, a jelenségek nyomorúságát ignoráló, valódi tanító, akinek már csak a szavai hangsúlya, dallama azt a világot hozza el közvetlenül, ahonnan mind származunk.
Négy év házi őrizet, hónapok börtönben teljességgel igazságtalanul, 127ezer forint nyugdíj, önkormányzati lakás, palota helyett, és mindezek ellenére egy pillanatra sem érződik benne megtörtség, kétely.
Sőt, most van csak igazán ereje teljében, mert már látja, a nagyján már túl van, és közel az isten országa.
Geréb Ágnes noha szülész nőgyógyászként, de megtestesíti a bennem élő művész ideáját, ami nem más, mint a jelenségekről való gyalázat lemosása, de nem az azokban való fürdőzés, tapicskolás, mint amit Pintér csinál. És itt nincs magyarázkodás. Ha Ági ezzel a sorssal megcsinálta, nem lehet kifogása a színháznak sem.
