(manifesztum az ezotéria ellen)
természetesen az ember tudja, mindaz, ami felbukkan körötte abszolút értékben “önnön valódiságának kivetülése”, annak a mozigépésznek a műve, akiről soha senki nem mondott ki semmit, és akit személyes énként soha meg nem ismerhetünk. Nála van a film is, melyet befűz a gépbe, s amit életünkként érzékelünk. Ám nagyon veszélyes, és annál is nagyképűbb dolog azt állítani, hogy mi itt halandó, változó, fejlődő, elbukó lények valaha is majd rálátással bírunk arra, milyen alapon és miért pont ez a film került épp levetítésre. Vannak olyan isteni törvények, melyekre rá nem láthatunk, tudunk létezésükről, de az érett magatartás az, ha azokat nem bolygatjuk.
A lassan világhatalommá növő ezoterikus-spirituális egyház nem állít kevesebbet, minthogy érti a filmet, és annak történéseiben összefüggéseket lát. És egy egyszerű mozdulattal nem tesz kevesebbet, mint a mozigépész, isteni ént – akinek szándékát meg nem ismerhetjük – ledönti hatalmi pozíciójából, és a halandó ént ülteti a helyére. Majd azt ígéri ennek a dölyfös kis énnek, hogy ha kellőképpen elegendő mennyiségűt tisztítja, terápiázza, gyógyítja magát, akkor majd az a film, amit kivetít, tökéletes lesz. Tehát nem kevesebbet állít, minthogy e kettétört világban kellő munkával, gyakorlással elérhetünk valamiféle egységet. Tehát a személyes én istenesülési folyamatát.
Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy elutasítom a személyes szintű változásokat, a gyógyítók, terapeuták szerepét, a gond azzal van, hogy ez a dölyfös ezoteréria összefüggést vél látni a külső világ és a bensőnk között. És még azt sem mondom, hogy nincs, ám a túlzás az, mikor azt állítja, érti az összefüggéseket.
Tehát ha a szerelmem elárulja a legjobb barátját, csalja az élettársát, és kétséges bölcseleteket szajkózik gyalázatát elfedendő, akkor – mert nem vagyok elég tiszta, fényes, alázatos, kikócsolt, kiművelt – vessek csak magamra, ezt érdemlem. De ha majd kifizetem az xezer forintos díjat, és eljövök az akármilyen tanfolyamra, hagyom, hogy gyógyíts, elemezz, kártyát vess, és megjósold a jövőm, hogy tökéletesedjek, akkor majd megérdemlem a herceget a fehér lovon.
Pedig nem, előfordul, hogy erre az amúgy velejéig romlott és megcsalt, az ezotériától elfoglalt, ám eredendően ártatlan világba azért érkezünk, hogy isteni énünket imádva, de soha el nem érve és soha meg nem értve, csak a jelenségre reagáljunk, és ha kell trágyában gyalogolva, magunkat is összekenve egyszerűen csak leleplezzük a köröttünk lévő világot, mert egyszer minket is leplezett teljesen az isten, és azóta nincs más választásunk, csak azt tenni, amit ő tett velünk.