A vaskor legmélyén, e lepusztult, elhasznált érzékszervekkel sosem leszünk képesek meghallani saját szívünk hangját. S noha igaz az a kijelentés, hogy a mester bennünk él, és szól hozzánk, csak fülünk nincs hozzá. Ezért van szüksége mindenkinek az önkutatás irányába egy ponton túl egy tanítóra, aki a szíve felé mutat, aki ugyanolyan másik emberi lény, mint mi kívülről. Mégis valahogy egészen más..
Sokan azt mondják, gyengeség segítséget kérni, én azt mondom, gyengeségünk, tanácstalanságunk bevallása a legnagyobb erőnk.
Számomra létezik egyetlen olyan alak, aki nem ebből világból, hanem azon túlról szól, a szívből a szívemen túlról. Húsz éve lassan, hogy körbe-körbe járom jelenségét, és soha nem fogom megérteni őt. Húsz éve ostromlom a kérdéseimmel, és százszor át is adta nekem már a választ, csak én vagyok töredékes, kevés, hogy át is tudjam venni azt.
Sosem életem jobbítása, nyomorult-szépséges személyiségem csiszolgatása miatt kérdezem, hanem kizárólag a “valóságról”, ami felé ő is csak mutatni tud, mert ugye”oda” mindenkinek egyedül kell elmenni.
vulvácska, puncika éljen éljen a normális, eredeti, szabadon szerető, a jelenségvilágot magába visszafogadó nő. 2024, 84*84cm ( kép még megvan, éppen az ágyam felett. Ki mer belenézni a saját legszebb sötétségébe, legőszintébb tükrébe?)
Ám egyszer tettem egy kivételt, őt kérdeztem meg először azzal kapcsolatban, mit tegyek, ha a férjem mellett más férfit is szeretek, lényegében arról kérdeztem, mit tegyek, ha normális vagyok egy beteg világban? Mit tegyek, ha az új érzelem nem befolyásolja a házasságomat, ám azt tudom, ha eltitkolnám, meggyűlölném szép lassan a férjemet, vagyis magamat, mert hazugságban kell élnem.
A választ nem fogom leírni, mert mindenki járjon utána a saját tanítójánál, mert egyáltalán nem biztos, hogy az enyém az másnak is hiteles, ám az biztos, onnantól tudtam, annak, aki fontos, eztán mindent el fogok mondani, úgy, mintha az isten lenne, gyónok neki, leborulok a benne élő végtelen előtt.
Ennek lassan húsz éve, a férjemet a nyitás okán nem gyűlöltem meg, sőt ellenkezőleg, elkezdtem szeretni, nagyon szeretni. Elkezdtem tisztelni, sőt imádni is a benne élő istenit, aki meghallotta a gyónásom, és megértette a kérésem, nyissuk ki a házasságunk etikus irányba.
Szóval nemhogy nem gyűlöltem meg, nemhogy nem untam rá, ellenkezőleg, minden nappal egyre csak jobban szeretem. És néha bizony kétségbe ejt, hogy férhet el ennyi érzés bennem. És az történt, hogy elkezdtem szeretni a nőt, a nőket, akik őt is szeretik, és bennük társat, – ezt a súlyos férfiterhet velem cipelő szövetségest – találtam, még akkor is, ha ők erre nem mindig készek, hogy személyesen velem örüljenek a közös férfinek. De már ezen sem kesergek, csak a saját csomagomért vagyok felelős.
És kiderült, a szívemben bőven van hely másik férfiak számára, sőt az ő élettársaik is elférnek benne, még akkor is, ha ahogy az lenni szokott, sokszor azok hallani sem akarnak rólam, De mit is várok az emberiségtől a vaskor idején, együttérzek csak azzal, hogy ilyen lealjasodott élettörténetekben laknak. Meg sem hallom már a nyivákolásukat, sajnos senkit nem fogok megmenteni az önzésétől, mert ragaszkodik hozzá.
Egy ideje csak a szívemre figyelek, melyből ajtó nyílik az életemen túlra.
Ez az én szerencsém, és megértem az irigyeimet, tényleg gyönyörű a poliamoria.