Ha nem tanultam volna meg viselkedni, és sajnos a közös, álságos rend miatt elfojtani magamat, akkor reggeltől estig ordítanék az emberi létezés abszurditása okán. Mert a világ az gyalázatos, nyomorult, kettétört, igaztalan és valótlan, és most az egyszer ne jöjjön senki nekem, hogy itt valaha paradicsom volt. Igen, míg meg nem jelent az ember. És ez nem egy szuperérzékeny lény nyafogása, hanem tény.
A galaxis egyik legszürkébb, legprovinciálisabb kisbolygóján vagyunk, egy szeretettelen tájon, de ahova mégis sorban állnak az istenek, mert ez az egyetlen hely az egész csillagrendszerben, ahol e látszólagos létezésből ki lehet szabadulni. Mert a mennyországban senki nem akar felébredni, igenis szükség van a létezés ilyen fokú gyalázatára, hogy ez a vágy megszülessen bennünk.
Persze mit kell itt finomkodni, a pokolban vagyunk, ami nem más, mint az a hely, ahol falak épültek a szívek köré, ahol személyes, önző énként élem meg önmagam, és önkényuralmat gyakorlok a valóság felett. Ahol előbbre vagyok énénén, mint a másik, ahol elgáncsolom, elhagyom, hazudok neki, elhallgatom előtte magam, játszok a bizalmával..
Ám irtózatos szerencsémre létezik egyetlen egy makulátlan hely bennem, kívülem, nem is igazán tudom meghatározni, hol van hozzám képest a selyem, aki elé odahordhatom ennek a látszatlétezésnek az összes hazugságát, árulását, gyötrelmét, a szerelem elmúlásának képtelenségét, és aki igenis visszaemeli a dolgokat eredeti rangjába.
A művészettel a dolgokat visszaállítom első, eredendő állapotába, a képeimmel kiemelem a percet e kettétört létezésből és aranykori rangjára helyezem vissza.
A művel lélegzem, és velük festem meg annak a világnak a terveit, ami van és uralkodik mindörökkön örökké, de ebben az emberi létben elérhetetlen.
A festészet a valóság vázlatrajza, a kép az igazi terve az anyagban. És az a művészet, mely nem ezt a célt szolgálja, amely csak bravúros technikai tudás leképezése, s az alkotót nem végső kiszabadulására készíti elő, ugyancsak a pokol része. És a legfélelmetesebb, hogy egyre csak szűkül a művészet tere, egyre több olyan festmény készül, mely csak a dölyfös ént növeli, ahelyett, hogy demisztifikálná azt.