Régóta nem tudom, milyen attribútumok tartoznak a nő és a férfi minőségéhez. Teljesen elfelejtettem már, hogy amikor e képzeletbeli teremtésben kettészelték az egészet, hogy a világ, mint káprázat megjelenhessen, miként nézett ki az eredeti terv.
A nő tényleg lágy volt, földszerű, áradó, befogadó, hűvös, nyugodt mozdulatlanság, amibe a férfias ég merőlegesen beleöntötte tüzes, szinte erőszakos szenvedélyét? Szóval, hogy létezett-e első elképzelés, melyhez tartanom kellene magamat, most, hogy ebben az életben a női testet kaptam?
És mert fogalmam sincs erről, én ezt az egész nemek témát jó régen összekevertem. Talán kibúvó ez, mert alapvetően alkalmatlan vagyok számos klasszikus női szerepre. Eszembe nem jutna például, hogy én tartsam a főzőkanalat. Takarítok, mosogatok, lapátolok, de a férfi ne várjon tőlem ebédet..Öntudatlan, tudatlan olyan férfiakat választottam mindig, akik táplálnak engem, és nekem bőven elég a kukta szerep mellettük. Talán afféle zsigeri ellenállás ez bennem azzal szemben, hogy azt a mintát folytassam, amit felmenőimnél láttam. Az elmúlt hat hétben is kiélveztem, ahogy a fiam “kislánya” lehetek, aki mindennap finomságokkal lepte meg a mamát.
Na persze, ez sem volt nehéz, mert sajnos a klasszikus anyai mintáknak sem tudtam soha megfelelni. Noha “becsülettel” kihordtam egy majdnem négy és fél kilós gyereket, akit aztán másfél évig szoptattam, de őszintén szólva a dolog “praktikus” részein kívül egyáltalán nem találtam magam e szerepben, mígnem a fiam kisebb-nagyobb sebesülésekkel el nem érte a 15 éves kort, amióta meg barátok lettünk.
Ezen kívül híján vagyok az elvárt a női formáknak is, sem a kívánt puhaság, az elvárt helyeken található bőség. És ezek után az jut eszembe, egyáltalán milyen jogaim vannak nőként a férfitől elvárni bármiféle klasszikus jelleget?
Amikor másfél éve megismertem azt a férfit, aki nyílegyenes döfte át a sorsom, és ahol tudtam, na ez most kemény lesz, és bizony addig nem enged a filmem tovább, addig jön a sorozatos ismétlés, ezoterikusan szólva, az újabb testet öltés, amíg a a vele való viszonyom nem rendezem..S, hogy könnyebb legyen a történet, teljesen elkápráztatott a köztünk felbukkanó szerelem.
Az elején én is megpróbáltam szegényen szó szerint leverni a társadalomtól ellesett férfijelleget. Védelmet vágytam, stabilitást egy olyan embertől, aki már fizikai mivoltában is inkább egy nádhoz hasonlít. Ezt itt hiába keresed, jött is rögvest a válasz, ami elsőre roppantul elkeserített, ám ami aztán lassan meghozta az elmém számára a megvilágosodást. Egyszer csak nyilvánvaló lett, hát jó, akkor itt a vége fuss el véle ennek a szokásos és ismert férfi-női csatározásnak, és a másiktól való lehetetlen elvárásának, és ahogy azt mondtam, akkor hát feladom, vége, rögvest egy afféle a nemeinket semlegesítő androgün tájon találtam magunkat, ahol azóta aztán tényleg teljesen összekeveredtek a szerepek.
Éppen én cipelem a vízzel teli bödönöket, ő megfőzi az ebédet, aztán meg váratlan olyan de nagyon férfi lesz, olyan erő, megtartás, egy talán elmúlhatatlan térből való stabilitás árad belőle, amiről nem is sejtettem, hogy létezik. Hogy aztán ismét kétéves kisfiúként zuhanhasson az ölembe. Aztán este a bátyám, reggel meg az anyukám lesz.
Mégis azt gondolom, e nagy androgün eggyé olvadás után szépen, finoman, türelemmel szét fogjuk szálazni a férfiasságunk és nőiességünk, és mert még emberi testben vagyunk, el fogjuk foglalni nemünk valódi trónját.
Hogy királlyá és királynővé koronázzuk egymást.
Ám ennek az az előfeltétele, hogy azt, amit nőként és férfiként eddig láttunk, tapasztaltunk, azt teljességében felejtsük el, hogy ebben a szerelemmel átitatott androgün-műhelyben az isten elvégezze azt az utolsó mozdulatot az emberpáron, amit a paradicsomban elfelejtett.