(Alain Delon emlékére)
Nem tudok nem minden egyes alkalommal sírni, ha Romy Schneider életére gondolok. Ha bizonyítékra van szükségem ahhoz, hogy az élet az igazságtalanság maga, és tényleg csak szenvedni jövünk ide azért, hogy az utolsó reményt is magunk mögött hagyjuk abban a tekintetben, hogy az igazság diadalmaskodhat az életben, akkor belemélyedek újra Romy életébe.
Nekem ő volt az igazság és az ártatlanság egyik testet öltése, egy másik, másmilyen Sophie Scholl, aki mintha egész lényében nem hordozott volna piszkosan személyest, mintha tényleg a valódi úgy döntene néha, na most egész alakosan megjelenek ebben a világban.
Romy nekem a szerelem archetípusának testet öltése, aki éget, összetör, aki ennek a rettentő hatalomnak a megtestesüléseként a másiktól mindent kér. De hol van az a férfi, aki képes ennyit fizetni a szerelemért? Tényleg, de tényleg, hol vagytok férfiak?
Alain Delon nagyszerű lény volt, de azt hiszem, ezt Romynak köszönheti, mert előtte még felszínes, felelősséget vállalni még nem tudó, csapodár szépfiú volt, aki használva szépségét, csáberejét összevissza szeretett. Ám ezt a szeretetet azért ne keverjük bármiféle hatalmas erővel, ez csak érzés volt, mint gyűlölni, fázni, éhesnek lenni, valami, ami elmúlik, s túlélhető.
Ám Romy mellett átélte, tévedett, és amit szerelemnek hívnak, az nem egy édes érzés, amiben majd jól érezzük magunkat, és hátra dőlünk, mert megérdemeljük, hanem a szerelem tényleg a halál kistestvére, aki már az életben mindent kér. Az egész emberi egzisztenciát, az összes titkot, búvóhelyet. És persze, hogy Alain esze ágában sem volt, hogy ennyit fizessen érte, ő is csak jobban szerette a kis énjét, isten nyugosztalja.
Romynak meg kellett halnia, hogy alain Alainné legyen, hogy énből ÉN legyen, hogy ma azt a férfit gyászoljuk benne, aki megérdemli a Férfi nevet. Mert Alain azon kevés férfiak közé tartozik, aki noha válaszolni aligha tudott, amikor megjelent az életében a szerelem, de utólag felismerte, mi volt az az erő, ami Romyn keresztül felsejlett ebben a káprázatvilágban.
Úgy hiszem, Alain Romy halála után már sosem volt “boldog”. Persze,sokszor úgy csinált, és mi el akartuk hinni neki, de együtt kellett élnie élete elvesztegetett, nagy és egyetlen lehetőségével, és az élet jól meg is büntette. Jó sokáig itt tartotta, hadd kínlódjon majdnem kilencvenéves koráig szerelem nélkül.. Persze, persze utána is szeretett, valahogy ki kellett bírni Romy nélkül. De most végre vége, most végre együtt vannak a szerelmesek, Alain is kifizette a menetjegyet, megérkezett Romyhoz, akit a valóság testet öltése volt számára az anyagban, akit sokszor túl későn ismerünk fel.