és akkor egyszer csak rájössz, minden azért volt, hogy eltűnjön/lelepleződjön belőled teljesen, ami személyes, ami talmi, falat emel, eltávolít, és senki mástól, csak magadtól. Hogy a másik hazugsága, elhallgatásai, hogy lopott, menekült a felelősségtől egy életen át, kihasznált és soha nem szeretett még igazán, tényleg a te tükröződésed volt csupán. Na jó, megadom magam, az enyém.
Mert tényleg nincs itt senki más valóságos, mint az Én, akiből ez az egész förtelmesen-gyönyörű álomvilág felbukkan. Jézusom, ha az első átverés az az, hogy én egy személy vagyok, akkor hogyan is vagyok képes egy másikon leverni bármi hibát is, amikor valójában ő is az én teremtményem?
Szóval az én is, és az ő is teremtmény, jelenség, nem valós. És ami egyedül igazi bennem, ebben az énben, az az a “pont”, ahol megjelent a szívemben a Szerelem. És itt van az én nagy bűnöm..
gyónommindehatóistennekgyónomamindenhatóistennekgyónomamindenhatóistennek,
hogy egy ekkora hatalom felbukkanása ellenére is az életet választottam, és elakadtam a másik gyarló hibáinál. De annyira megijedtem, amikor az életemre tört, az egészségemre, és azt éreztem, megöl..Igen, a halálfélelem erősebb volt bennem, mint a Szerelem, de csak azért akartam életben maradni, mert rettegtem meghalni azelőtt, hogy realizálom a Mester végső útmutatását. Nem, nem akartam még egy halált, sem újjászületést.
Ez az én vétkem, amit leteszek eléd uram, istenem, valódi Énem. Vedd el a legnagyobb bűntényt tőlem, bocsáss meg kérlek, hogy a te legelső sóhajod, a Szerelem helyett azt választottam, ami eltakarja azt. Hogy bedőltem egyetlen pillanatra is e jelenségvilágnak.
Könyörögve kérlek, adj még egy esélyt ebben a testben, hogy bebizonyítsam a Szerelmem. Hogy meg tudjam jeleníteni ebben a jelenségvilágban az egyetlen titkot, hogy a Szerelem erősebb a sorsnál, és képes felülírni azt.