Végül is a legőrültebb kísérletbe kezdtem ezekkel a képekkel és a melléjük szőtt írásokkal, melyeket most már – köszönettel a CAMOU-nak, – magunkra is ölthetünk, mert a cél az, ahogy Jung is megírta, hajlandó vagyok-e történelmietlenné válni, és ezzel magam írni a történelmet. Így az életemet nem folytatásnak, hanem a felmenőimhez képest kezdetnek tekinteni. Ami nem kevesebb, mint a teljes önfeltárás, a bőröm vásárra vitele, minden, ami ennél kevesebb, az megtörtént már, tehát folytatás lenne, amire az állat is alkalmas. A kezdet azonban – és itt támaszt meg a nagy, svájci pszichiáter,- az ember kiváltsága, az egyetlen, amit az állatit meghaladva felmutathat.
Ez a huszonegyedik századi nő nagy feladata, és ezen az úton kellene egymást segítenünk asszonytársaim, mert a tegnapokhoz képest teljesen új, amit teszünk. És a modern nő rájött, az önmegvalósításnak útja a szerelem, a férfi pedig felfogta, csakis a szellem által lehet teljes élete, így egészítik ki egymást, a nő a szerelem szellemét imádja, a férfi pedig a szellembe szerelmes. Szóval előbb vagy utóbb találkozniuk kell.
De amíg ez nem történik meg, amíg éretlen egyedekkel találkozunk, addig ez borzalmasan fáj, de ki kell bírni az átmenetet.
Egyetlen porcikámat sem takarhatom el, ezzel példát kell mutassak, utat kell rajzoljak azoknak, akik szintén új utakra vágynak, olyat kell tennem, amit sehol, senkinél nem láttam, különben benne ragadnék a történelemben és utánoznám a tegnapokat.
És nem lehetek finnyás, nem én döntöm el, kibe leszek szerelmes, olykor sárból, trágyából kell dolgozzak, abból kell végül aranypalotát építenem. Mert nehogy bárki is azt higgye, az emberi kapcsolatok már önmaguktól fénylenek, dehogy. Úristen, ha felsorolnám, hány nyomorult, kisebbségi komplexusos, neurotikus, depressziós vagy éppen öntelt és önelégült férfit ismertem, és hány olyat, aki önmaga fölé pozicionálta magát, és mert fogalma sem volt az énjéről, így sokkal többet állított annál, mint amit megvalósított. Én meg magamból indultam ki, aki onnan beszélek és úgy, ahol és ahogy vagyok. Ha épp feldühítenek még szitokszavak is elhagyják a számat, és elég szaftosak. De így azt tudom garantálni, hogy mindig azt mondom és mutatom, aki vagyok, nem szerepelek és szépelgek.
Ki kell bírjam, hogy a szerelem önkényes uralma dönt a sorsomról, és olykor lehetetlen esetekbe szeretek bele. De hát ez a modern nő sorsa, nem félhet a szerelemtől, mert tudja, ez számára az önmegvalósítás útja, mert csakis, mikor lángol a szíve, ami amúgy annak eredeti állapota, csak lehűti a világ, képes megvizsgálni a szívet, és visszakövetni, honnan is érkezett a világba ez az őrjítő érzelem. Mert ott lakom én, aki igazi vagyok.
És ezen a helyen nem válogathat, van, amikor a szerelem egy disznóólban csillan fel, és hiába szól oda kedvesen a férfinak az csak röfögni tud. De hát a modern nő tudja, nem a férfi, hanem a szerelem cél.
(köszönöm a fotókat Horváth Andinak)